Már százezer nyugdíjas dolgozik: jól járnak velük a vállalkozások

MTI   
  Megosztom
Már százezer nyugdíjas dolgozik: jól járnak velük a vállalkozások

Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Tállai András azt mondta, a létszámnövekedésben érdemi szerepet játszhatott, hogy a munkaviszonyt létesítő nyugdíjasoknak már csupán személyi jövedelemadót kell fizetniük, járulékot nem.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a kedvezménnyel a cégek és az alkalmazottak egyaránt nyernek. Tállai András kiemelte, hogy az év eleje óta a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasoknak már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk. Az új előírás 14 százalékos megtakarítást jelent az érintetteknek.

Tavaly bruttó 100 ezer forintból 71 ezret kapott meg a dolgozó nyugdíjas, míg idén már 85 ezer forinthoz juthat hozzá. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezerrel több marad nála. A vállalkozásoknak óriási lehetőséget jelent, hogy sok nyugdíjas kezd újra dolgozni. A korábban visszavonult szakemberekkel olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez, amely a legnagyobb hozzáadott értéket jelentheti, különösen azokban a gazdasági ágazatokban, amelyekben munkaerőhiány tapasztalható

- szemléltette az államtitkár.

A vállalkozások azért is jól járnak, mert jelentős megtakarítással számolhatnak, ha nyugdíjasokat alkalmaznak. Ilyenkor ugyanis a gazdasági szereplők mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás megfizetése alól

- mondta TállaiAndrás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nyugdíj

nyugdíjas

dolgozó

bér

járulék

személyi jövedelemadó