Vége a dalnak: visszatérhet a vasárnapi boltzár?

HelloVidék   
  Megosztom
Vége a dalnak: visszatérhet a vasárnapi boltzár?

Ezúttal nem politikai akarat vetne véget a vasárnapi vásárolgatásnak: annyira kevés a dolgozó, hogy a kereskedők rövidítenék a vasárnapi nyitvatartást.

Önszabályozó módon, egységes üzletpolitikai döntéssel rövidíthetik vasárnapi nyitvatartásukat a kereskedők a jövőben, ha a vásárlók elfogadják a munkavállalók szempontjából kedvező és egyes cégeknek kifizetődőbb változást — írja a Magyar Nemzet. A lap szerint problémát jelent a napi fogyasztási cikkeket árusító áruházláncok számára, hogy egész napos, általában reggel 6 és este 10 óra között nyitva legyenek vasárnap az üzletek, ugyanis súlyos munkaerőhiány van a területen.

Azt írják, hogy egyre több cégnek nem éri meg ezen a napon is nyitva tartani. Az elképzelések szerint 2, 4 vagy akár 6 órával is hamarabb bezárhatnak a boltok vasárnap, amennyiben a lakosság kedvezően fogadja a lépést.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezeténél (KDFSZ) az egyik piacvezető cég már jelezte, hogy "érdemes lehet felmérni a dolgozók körében a vasárnapi munkavégzés napjainkban jellemző körülményeit, a túlóráztatás mértékét és az időbeosztás munkavállalókra gyakorolt szociális hatásait."

Nyilvánosan egyik piaci szereplő sem vállalja, hogy támogatná a rövidebb nyitvatartást vasárnaponként az áruházaiban, holott több cég ki sem nyitja a boltjait ezen a napon, és több olyan is van, amelyiknek veszteséges az egész napos működés. Ezt a verseny miatt nem vállalják nyíltan, hiszen elismerése lenne az adott kereskedő piaci hátrányának, holott a tendencia látható a munkavállalói irányból

– mondta a lapnak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke, majd hozzátette: az már eldőlt, hogy sem a kormány, sem a vásárlók nem támogatják a teljes boltzárat. Megjegyezte, hogy a változást leginkább a bevásárlóközpontok elleneznék, a diszkontláncok kevésbé. A plázák üzemeltetőinek ugyanis az az érdekük, hogy a bérlők minél hosszabb nyitvatartással működjenek.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

üzlet

gazdaság

bolt

vásárlás

vasárnap

boltzár

munkaerőhiány

nyitvatartás