Nagyot drágul idén a magyar méz: ennyire kevés méztermés már rég volt

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Nagyot drágul idén a magyar méz: ennyire kevés méztermés már rég volt

A méhészeket sem kímélte a tavaszi időjárás, repcemézet alig hozott az idei szezon, de az akácméz mennyisége is jóval a sokéves átlag alatt alakul. A napraforgó hamarosan virágzik, és a szakma abban bízik, a tavalyi méhelhullás nem ismétlődik meg - írja a Magyar Nemzet.

Katasztrofális szezonnal kellett szembenézniük az idén a méhészeknek mind az akácnál, mind a repcénél

– mondta a Magyar Nemzetnek Bross Péter. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elárulta, hogy idén a repcét elvitte a szárazság, ezért a méztermés a tavalyi mennyiségnek csak a húsz-harminc százalékát érte el. A méhészeknek az akáccal sem volt szerencséjük. Bár a szokásos 10-12 napos virágzás helyett 20-25 napig ontotta a virágát az akác a hűvös és esős időjárás miatt, a méhek kirepülésére alkalmas körülmények körülbelül 5-6 napig álltak fenn. Ez az oka annak, hogy az idei akáctermés bőven elmarad az átlagos évi 10 ezer tonnás mennyiségtől.

Bross Péter azt is hozzátette, hogy az akácvirágzás idején, mivel kevés volt a kirepülésre alkalmas nap, nagy méhtömeg alakult ki a kaptárban, a családok pedig rajzásnak indultak. Ez azért is probléma, mert a lerajzott család nem termel mézet. A téli pusztulások miatt csökkent országos méhcsaládszámot segítettek visszaállítani a befogott rajok. Az OMME elnöke emlékeztetett: "jelenleg az itthon őshonos ezüsthárs virágzása zajlik, jövő héttől pedig elkezd virágozni az ország legnagyobb területű, 600 ezer hektáros méhlegelője, a napraforgó. A szakma abban bízik, idén nem ismétlődik meg újra a tavalyi, jelentős méhelhullás."

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

méz

akácméz

repce

napraforgó

árak

áremelkedés

gazdaság

méh

méhészet