Veszélyben a mezei vadállomány: így okoznak károkat a gazdák

HelloVidék   
  Megosztom
Veszélyben a mezei vadállomány: így okoznak károkat a gazdák

Főként a mezőgazdasági termelők, de újabban a kiskerttulajdonosok is gyakran panaszkodnak a vadak által okozott kárra. A tájegységi fővadász szerint a vonatkozó törvény pontosan meghatározza, mi tekinthető vadkárnak, és kitől és mikor követelhető kártérítés. Ugyanakkor a vadakban is keletkezhet kár - írja a heol.hu.

A portál szerint azok a gazdák, akiknek földje közel található valamilyen erdőrészhez, gyakran találkoznak vad okozta károkkal.

Heves megyében az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai szerint a 2017/2018-as vadászati évben a kifizetett mezőgazdasági vadkár mértéke 16 millió 987 ezer forint volt. Ezzel a 19 megyéből Heves a 15. helyen áll, azaz nem jelentős felénk a mezőgazdasági vadkár az országos átlaghoz viszonyítva. Az erdei vadkár mértéke viszont meghaladta a 12 millió forintot, amivel a második helyet foglalja el a megye. A magyarázat pedig: a többi megyéhez képest magasabb az erdősültség, illetve a megye vadászterületének kétharmada nagyvadas jellegű

- mondta el a vadkárokról az Agrárminisztérium dolgozója, a Bükki tájegység fővadásza, Csirke László a portálnak.

Fontos megemlíteni, hogy a jogszabály rendelkezik a vad elpusztításával okozott kárról is. E szerint, aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni

– tette hozzá a tájegységi fővadász.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a vadászatra jogosult köteles a hatóság által jóváhagyott éves vadgazdálkodási terv gímszarvasra, dámszarvasra, őzre, muflonra és vaddisznóra vonatkozó részét teljesíteni. A fokozott vadkárveszély esetén gondoskodni kell a vad riasztásáról, de a veszélyeztetett területre ki kell helyezni megfelelő mennyiségű és minőségű, a vadkár elhárítását szolgáló vadgazdálkodási berendezést is.

A fővadász arra is kitért, hogy ha nem valósítható meg a vadkár megelőzése, úgy a föld használójával egyeztetve ideiglenesen ki lehet telepíteni villanypásztort. A vadászatra jogosult és az adott föld használója együttesen gondoskodnak ennek üzemeltetéséről. Kiemelte azt is, hogy nagy felelőssége van a földhasználóknak is a vadkárok megelőzésében és a vadállatokban okozott sérülések, károk megelőzésében.

Pont ezért, azoknak a gazdáknak, akiknek közvetlenül az erdősült terület mellett található földje, gondoskodnia kell arról, hogy az erdő szélétől legalább öt méter szélességben olyan mezőgazdasági kultúrát telepítsenek, amely magassága alapján lehetővé teszi az erdőből kivágó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát. Emellett az apróvadas vadászterületen a védett és vadászható állatok érdekében a kaszáláskor vadriasztó láncot vagy egyéb, hanghatáson alapuló vadriasztó eszközt köteles használni.

A jogszabályok alkalmazása gyakran azért ütközik akadályba, mert a földhasználó legtöbbször nincs tisztában a törvényben előírt kötelezettségeivel. Márpedig, ha a rá vonatkozó szabályozást nem tartja be, akkor nem jogosult vadkártérítésre. – Az elmúlt években az átalakult mezőgazdasági birtokszerkezet hatására megnőtt a gazdák „vadkárérzékenysége”. Amíg korábban a vadászatra jogosult legtöbb esetben meg tudott egyezni a gazdálkodóval és a keletkezett vadkárt vadhússal, vagy vadászati lehetőséggel tudta kompenzálni, addigra ma már szinte csak az anyagi ellenszolgáltatást fogadják el

– jegyezte meg a tájegységi fővadász, aki arra is kitért, nagy problémát jelent az is, hogy kevesebb szó esik a gazdálkodók által a vadban okozott kárról. Ez leginkább az apróvadakat és az őzek szaporulatát érinti leginkább. Mivel a nagy sebességű és munkaszélességű fűkaszák lekaszálják ezen fajok fiatal egyedeit - komoly kárt okozva ezzel a gazdálkodónak.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kár

őz

állat

vad

vadkár

gazdák

kert

tulajdonos

mezőgazdaság