Folytatódik a kálvária: itt tart most Bige László ügye

Népszava   
  Megosztom
Folytatódik a kálvária: itt tart most Bige László ügye

Akár hónapokat is igénybe vehet, amíg megszületik Bige László szolnoki kénsavgyárának hatósági bezáratása ügyében az első, köztes, az újraindulás feltételéül támasztott, jogerős döntés - írja a népszava.

A portál szerint a korábbi hírekkel szemben a héten még nem indul újra Bige László szolnoki kénsavgyára. A Bige Holdingnál jelenleg arra várnak, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (JNSZ MKI) fellebbez-e a Debreceni Törvényszék múlt heti, köztes döntése ellen.

A katasztrófavédők múlt hónap végi, a veszélyes üzemnek minősülő tevékenységet megtiltó határozatának azonnali végrehajtását a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes kérésére hatálytalanította. Viszont a katasztrófavédelem most ez ellen is fellebbezhet, mégpedig a Fővárosi Törvényszéken. A portál felkereste a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot is, de ők a megkeresésre során sem árulták el, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy sem.

Szakértők szerint ezt körülbelül e hét végéig kezdeményezhetik. Tegnap estig ugyanakkor nem érkezett az ügyben fellebbezés

- mondta a Debreceni Törvényszék szóvívője, Dobó Dénes. Hozzátéve azt is, hogy amíg ez nem dől el, addig a gyárban várnak az újraindulással.

Mivel még a hét elején arról szóltak a hírek, hogy a gyár újraindul, így ez megzavarta az ügyfeleket is, mivel azok vártak az árukra.

A katasztrófavédők külön engedélyezték a késztermékek kiszállítását, viszont az még kérdéses, hogy mi történik akkor, ha a JNSZ MKI az utolsó pillanatban mégis a fellebbezés mellett dönt. Nem tudni, hogy mikor hozhat erről döntést a Fővárosi Törvényszék, különös tekintettel a most kezdődő nyári szünetre. Az eljárás folytatását viszont csak ennek elbírálása után folytatná a Debreceni Törvényszék. Amely során megvizsgálnák, hogy a katasztrófavédők jogszerűen tiltották-e be a gyártást.

A helyzet nem egyszerű, mivel a JNSZ MKI egy másik akta során rendelkezett a kénsavgyár felfüggesztéséről is. Bige cége ezt is megtámadta. A szóvivő szerint a debreceni bíróság köztes végzésként először itt is az azonnali végrehajtás tárgyában dönthet - ez ellen szintén fellebbezhetne az alperesként megtámadott hatóság.

Ami most látszik az az, hogy a két eljárást idővel bizonyára összevonják. Dobó Dénes szerint legkorábban szeptemberben születhet ítélet a két ügyben. Ezek ellen ugyanakkor szintén benyújtható fellebbezés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bige lászló

gyár

bezárás

vegyi üzem

kénsavgyár

hatóság

katasztrófavédelem