Gigafejlesztés Pécsen: mutatjuk, mi minden újult meg a városban

MTI   
  Megosztom
Gigafejlesztés Pécsen: mutatjuk, mi minden újult meg a városban

Átadták a pécsi Uránváros 580 millió forintból megújított épületeit és közterületeit. A projekt részeként megújították a piacot, fejlesztették a zöldterületeket és kerékpárutat építettek. A fejlesztését 2017 második felében kezdte meg a pécsi önkormányzat.

A korszerűsítették a városközponti piaccsarnokot, valamint tucatnyi új üzlethelyiséget építettek. Mintegy 900 négyzetméternyi kereskedelmi terület újult meg. A közterületeket és zöldfelületeket érintő fejlesztések során közel kétezer négyzetméteren füvesítettek, négyezer cserjét ültettek, három játszóteret hoztak létre, kutyafuttatót és kerékpártárolókat építettek. Tizenkétezer négyzetméternyi utat és járdát aszfaltoztak le, több mint háromezer négyzetmétert pedig térkővel fedtek le.

Decsi István, Pécs alpolgármestere, a terület önkormányzati képviselője az átadón azt mondta, hogy kilenc éve képviseli a helyieket, azóta fejlesztik a középváros méretű településrész különböző pontjait, létesítményeit. A helyiekkel folytatott Uránváros Konzultáció eredményeinek megfelelően az itt élők igényeket figyelembe véve folytak és folynak a munkálatok.

Óvodák, rendelők újultak meg több százmillió forint értékben, járdákat, utakat újítottak fel, új parkolókat hoztak létre, és folyamatban van a város egyik legnagyobb rendelőintézetének felújítása, orvosi eszközcseréje is - közölte a politikus. Hozzátette: hamarosan korszerűsítik a városrész fő közlekedési tengelyét, és modernizálnak egy nagy szabadidőparkot is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pécs

fejlesztés

beruházás

piac

kerékpárút

zöldfelület