Egyre többen indítanak vállalkozást: ezekben a megyékben pörög a biznisz

MTI   
  Megosztom
Egyre többen indítanak vállalkozást: ezekben a megyékben pörög a biznisz

Több mint 1,9 millió gazdasági szervezetet tartottak nyilván a múlt év végén, 2,1 százalékkal, azaz 38 ezerrel többet, mint 2017-ben - írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Világgazdaság szerdai száma.

Országosan 2018 végén ezer lakosra 180 vállalkozás jutott, ebből 127 egyéni és 53 társas. Az utóbbiak legnagyobb hányadát, 72 százalékát képviselő korlátolt felelősségű társaságok száma tavaly 1 százalékkal csökkent, de ez a trend már 2014 óta tart, összefüggésben a törzstőke minimális összegének 3 millió forintra történő visszaemelésével.

A társas vállalkozások 23 százalékát kitevő betéti társaságok térvesztése már régebben elkezdődött, a múlt évi szűkülés mértéke 3,7 százalékos volt, viszont a részvénytársaságok száma - csakúgy, mint korábban - nőtt. Budapesten a legnagyobb a vállalkozási aktivitás, emellett Pest megyében is meghaladta a vállalkozások sűrűsége az országos átlagot.

Az ezer lakosra jutó összes vállalkozásszám alapján a fővárost alföldi és Balaton-parti megyék követték a rangsorban, főként a jó mezőgazdasági adottságokkal összefüggő őstermelői aktivitás és a turizmushoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek következtében.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

vállalkozás

szervezet

egyéni vállalkozó

kft