Áll a bál a dohányföldeken: nincs munkaerő, pedig magasabbak a bérek

MTI   
  Megosztom
Áll a bál a dohányföldeken: nincs munkaerő, pedig magasabbak a bérek

Az időjárás szeszélyessége ellenére közepesen jó szezonra számítanak a dohánytermesztők az idén - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: közepes állapotban vannak az ültetvények, további kedvező időjárás esetén nem lesz gond a terméssel. A termelők július második felében megkezdték a betakarítást, amely jelenleg egyharmadánál tart. A szakember szerint a minőségről még korai lenne véleményt mondani, jelen állás szerint átlagos vagy annál egy kicsit jobb lehet a betakarított és értékesített dohány minősége.

Az elsődleges feldolgozók 5511 tonnára kötöttek szerződést a termelőkkel, jó idő esetén azonban akár a hatezer tonnát is elérheti az idei termésmennyiség. A terület az elmúlt évihez viszonyítva 120-130 hektárral csökkent, a leszerződött terület 3127 hektárt tesz ki az idén

- mondta a szövetség elnöke. Rámutatott, hogy a munkaerőhiány is egyre nagyobb gondot jelent az ágazatban. Burley dohányt jellemzően már csak családi vállalkozások termesztenek, a virginiát viszont napszámosok törik, akik egyre kevesebben vannak.

A szövetség elnöke megjegyezte, hogy a felvásárlási ár nem fedezi a termelési költségeket, így az ágazatot gyakorlatilag a hektáronként bruttó 900 ezer forintos állami támogatás tartja életben. Ugyanakkor nem egyedi jelenségről van szó: egész Európában, sőt a világ többi részén is a pluszjuttatásoknak köszönhetően maradhat fenn a dohánytermesztés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

dohány

dohányföld

termesztés

időjárás

munkaerőhiány

gazdaság

mezőgazdaság