Borból sosem elég: új pincészetet építenek hazánkban

MTI   
  Megosztom
Borból sosem elég: új pincészetet építenek hazánkban

A Komárom-Esztergom megyei Ászáron található Bősze Pincészet 200 millió forintos beruházással épít korszerű borfeldolgozót, amellyel a jelenlegi, évente 30 ezer palackos kapacitást háromszorosára bővíthetik - mondta el a vállalkozás vezetője.

A 200 milliós beruházás felét pályázati forrás biztosítja. 8,5 hektáron gazdálkodnak, amelyet 12-15 hektárra bővítenének, mondta el Bősze Csaba.

Az 530 négyzetméteres borfeldolgozóban tartályos és hordós érleléssel készülnek az italok. A Jászai Mari emlékház közelében lévő létesítményt labor és palackozó egység egészíti ki, valamint kialakítanak egy kóstolót, melynek nagyméretű terasza a pincészet szőlőire néz.

A beruházás költségének felét pályázati támogatásból fedezi a pincészet. A fejlesztéssel két új munkahely létrehozását vállalták, azonban a vendéglátás beindulásával várhatóan 4-5 embernek biztosítanak állást.

A vállalkozás 2018-as árbevétele 9 millió forint volt, ez a tervek szerint a következő öt évben 80-100 millió forintra emelkedik. A Bősze Pincészet tíz éve működik, Bősze Csaba elmondta, korábban 300 hektáron folyt szőlőművelés a környéken, ebből mára alig hetven hektár maradt.

A pincészet borait Ászártól száz kilométeres körben terjesztik, mintegy száz üzletet és vendéglőt szolgálnak ki termékeikkel. A későbbi tervekben szeretnének nagyáruházi hálózatokban is megjelenni a kínálattal.

Az Ászár-Neszmélyi borvidékre a könnyű fehér- és rozéborok jellemzők. Az Esterházy család Csákvári Uradalmának híres ászári mintaszőlészete és pincészete is hozzájárult ahhoz, hogy a vidék a XIX. század második felében nemzetközi ismertségre tett szert.

A területet 2009-ben átkeresztelték Neszmélyi borvidékre. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a minőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte. Napjainkban három jól elkülöníthető körzetben folyik a termelés, az ászári, a neszmélyi és a tatai hegyközségben. A borászokat a Neszmélyi Borút Egyesület fogja össze.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bor

borászat

szőlő

pincészet

ászár