Őrületes árak az ingatlanpiacon: mutatjuk, hol vannak a legdrágább házak!

MTI   
  Megosztom
Őrületes árak az ingatlanpiacon: mutatjuk, hol vannak a legdrágább házak!

Idén az első fél évben több mint a kétszeresére nőtt az egymillió forint négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma az előző év azonos időszakához képest, 2018. második félévéhez viszonyítva pedig 35 százalékos a növekedés - közölte a Duna House az MTI-vel.

A közlemény szerint ezek az ingatlanok a fővárosban a pesti belső - V., VI., VII., - kerületekben vannak a legnagyobb számban, illetve a XIII. kerületben a Duna-parti újépítésű házakban. Júliusban a Duna House adatai szerint a főváros budai oldalán elhelyezkedő ingatlanok közel 50 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.

Vidéken elsősorban a Balatonnál, ezen belül Balatonfüred és a déli parton Siófokon, a keleti országrészben pedig Debrecenben találhatóak az egymillió forint feletti négyzetméteráron értékesített ingatlanok.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki kifejtette, a Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5 százaléka egymillió forint feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, azonban a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7 százaléka. Mindez azt mutatja, hogy folyamatos a bővülés a legdrágább kategóriában.

Arról is beszámoltak, hogy a nagy értékű, prémium ingatlanok jelentős kínálattal vannak jelen a magyar ingatlanpiacon. Példaként említették, hogy a Duna House Prime kínálatában több mint kétszáz 100 millió forint feletti ingatlan van. Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouseok mellett. A legdrágább épület jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ingatlan

drágulás

balaton

debrecen