Megújulnak a vidéki plázák: itt vannak a látványtervek!

HelloVidék   
  Megosztom
Megújulnak a vidéki plázák: itt vannak a látványtervek!

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group, amely a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálását egyaránt elindítja augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.

Teljesen megújul az elkövetkező hónapokban a Debrecen Plaza és a Szeged Plaza az Indotek Group beruházásának köszönhetően. A két bevásárlóközpontot működtető társaság célja, hogy az 1998-ban, illetve 2000-ben megnyitott központok a korszerűsítést követően az eddiginél is kellemesebb környezettel, színesebb szolgáltatásokkal és szórakozási lehetőségekkel várják a látogatókat.

A korszerűsítés első lépéseként mindkét helyszínen a belső terek megújítására kerül sor. Ennek részeként a mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű, kétszintes Debrecen Plaza épületében kicserélik a padlóburkolatot, modernizálják a belső terek burkolatait, az épület megvilágítását pedig úgy alakítják át, hogy a hangulat még barátságosabbá váljon. A jelenleg 51 üzlethelyiséggel üzemelő bevásárlóközpont szolgáltatási színvonalának növelését célozza, hogy az ételudvart jelentősen kibővítik, új bútorzattal, padlóburkolattal és világítással látják el. Megújul az épület alagsorában működő garázs is, ami ugyancsak a látogatók kényelmét szolgálja.

A beruházás második ütemét a homlokzat átalakításával folytatjuk, ezzel párhuzamosan pedig a gépészeti rendszereket is korszerűsítjük, a legújabb technológiai elvárások figyelembe vételével

– jegyezte meg Lelkes László, az Indotek Group plaza fejlesztési igazgatója. A szakember elmondása szerint ezeket a munkálatokat is szeretnék még idén megkezdeni, és a jövő év első felében befejezni. A Debrecen Plaza korszerűsítésére összesen mintegy egymilliárd forintot fog az Indotek Group fordítani.

A Szeged Plaza belső tereinek megújítása ugyancsak augusztus folyamán veszi kezdetét azzal a céllal, hogy az épület kívül-belül fiatalos, az élményközpontúságot a középpontba állító arculatot kapjon. A közel 18 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban jelenleg 62 üzlet működik. Ugyanakkor az elmúlt években a kisebb boltokat fokozatosan ismert hazai és nemzetközi üzletláncok nagyobb alapterületű üzletei váltották fel.

Ehhez a megújuló üzletkínálathoz fog a Szeged Plaza új arculata is igazodni. Így a látogatóközönség 2020-ban friss színekkel, belső burkolatokkal, modern ülőbútorokkal, egyedi megvilágítással és megújult logóval kapja vissza a bevásárlóközpontot. Ezen kívül megújul a padlóburkolat, ráncfelvarrást kapnak a parkolók és a mosdók, valamint bővül az ételudvar is

– fejtette ki az Indotek Group plaza fejlesztési igazgatója. A társaságcsoport a Szeged Plaza korszerűsítésére ugyancsak mintegy egymilliárd forintot fog elkölteni az elkövetkező nem egészen egy év során.

A magyarországi ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplőjeként jegyzett Indotek Group 2014-ben kezdte el portfóliója kibővítését a kereskedelmi ingatlanok piaca felé. Az elmúlt időszak akvizíciónak eredményeképpen a társaságcsoport immár 20 bevásárlóközpont működtet Magyarországon, amelyek kivétel nélkül Budapesten vagy megyei jogú vidéki városokban található több ezer vagy tízezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi létesítmények.

A csoport jellemzően olyan 15-20 éves létesítményeket vásárol meg, amelyeknél mostanra időszerűvé vált egy komolyabb korszerűsítés. Annak érdekében pedig, hogy minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacán, az Indotek Group a megvásárolt bevásárlóközpontokat modernizálja, új arculattal és üzleti koncepcióval ruházza fel, valamint javítja a bérlői mixet új üzletek vagy üzletláncok bevonzásával, a bérlőknek és a fogyasztóknak kínált szolgáltatások színvonalát egyaránt növelve. Így cél az is, hogy a megújult bevásárlóközpontokba további ismert hazai és nemzetközi márkákat sikerüljön bevonzani bérlőként.

A portfóliónkba került bevásárlóközpontok közül elsőként a Csepel Plaza korszerűsítése fejeződött be 2018-ban, a zalaegerszegi Zala Plaza és a Sopron Plaza felújítása pedig 2019 nyarán zárult le. Ugyanakkor a debreceni és szegedi rekonstrukcióval párhuzamosan további bevásárlóközpontok modernizálására is készülnek a tervek. A ráfordítások nagyságrendjét pedig jelzi, hogy egyedül az idei évben mintegy 4 milliárd forintot költünk el kereskedelmi létesítményeink megújítására

– mondta el Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

A szegedi pláza látványterve
A szegedi pláza látványterve
A debreceni pláza látványterve
A debreceni pláza látványterve

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

felújítás

beruházás

pláza

terv

átalakítás

építés