Ezek az új fertőzött területek: a Tisza hordja az sertéspestises vaddisznókat

HelloVidék   
  Megosztom
Ezek az új fertőzött területek: a Tisza hordja az sertéspestises vaddisznókat

Az afrikai sertéspestis (ASP) járványügyi helyzetében bekövetkezett változások miatt többek között a fertőzött területek növeléséről döntött augusztus 28-ai ülésén a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport (Szakértői Csoport). A döntés miatti intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik - írja közleményében a Nébih.

ASP-t igazoltak a laboratóriumi vizsgálatok több, a Tisza mentén talált vaddisznó hullában. Az új esetek, valamint a Tisza, mint közvetítő forrás jelentette kockázat miatt több terület kockázati besorolását is magas kockázatúról fertőzöttre módosította a Szakértői Csoport. A döntés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az M3-as autópályától délre fekvő, valamint további Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodási egységeket érint. Szintén több vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánított a Szakértői Csoport.

A fertőzött és szigorúan korlátozott területek növelése mellett indokolttá vált a közepes és magas kockázatú területek módosítása, illetve növelése is az ország keleti felében. A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

afrikai sertéspestis

tisza

vaddisznó

betegség

vadállat