Bajban a hazai baromfitartók: rengetegen tönkre mehetnek idén

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Bajban a hazai baromfitartók: rengetegen tönkre mehetnek idén

Bajba kerülhetnek a hazai víziszárnyastartók, a kacsáért és a libáért is jóval kevesebbet fizetnek a felvásárlók, mint egy éve, ráadásul a költségek is növekedtek, emiatt sokan veszteséggel zárhatják az évet. Ha az árak továbbra sem emelkednek, az év végi számvetés során többen dönthetnek úgy, hogy felhagynak eddigi tevékenységükkel - írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, hogy néhány éve a madárinfluenza miatt a magyar víziszárnyas-ágazatban ezrével vágták le az állatokat, mára azonban eltűntek a két évvel ezelőtti járvány hatásai. A termelés visszaállt a megszokott kerékvágásba, idén pedig jóval több került a piacra kacsából és libából, mint 1-2 évvel korábban. Ez a probléma nem csak Magyarországon áll fenn, hanem az Európai Unió több országában is, Lengyelországban például soha nem látott ütemben bővült az állatállomány. A túltermelés azonban az árak zuhanását hozta magával.

Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke elmondta, hogy a kacsáért idén már 15-20 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint tavaly. A liba árának esése is eléri a 15 százalékot.

A kacsa tavaly ősz óta egyre olcsóbban kel el, a vevők, vagyis az áruházláncok ugyanis azonnali árcsökkenéssel reagáltak a többlettermelésre. A gazdálkodók dolgát ugyanakkor nemcsak ez, hanem a magasabb termelési költségek is megnehezítik

– mnondta az elnök, aki szerint a termelők költségeit megnöveli a takarmány drágulása, az energiaárak és bérek növekedése, valamint a szolgáltatási díjak emelkedése. A szakember szerint nincsenek ekkora tartalékaik az állattartóknak, ezért valószínűleg sokan veszteséggel fogják zárni az évet.

Az utolsó reménysugár az ősz, tehát lesz még rá esély, hogy magára talál a piac, mivel ebben az időszakban magasabb a szárnyashús-fogyasztás - köszönhetően a Márton-napnak. Ha azonban nem jön be ez az optimista forgatókönyv, akkor tömegével mehetnek tönkre az állattartók. A szakember szerint a támogatások nem jelentenek megoldást a kedvezőtlen piaci helyzet kompenzálására, rövid távon hatékonyabb munka- és üzemszervezéssel tudják csökkenteni a kiesés mértékét.

A béreket nem vihetjük lejjebb, hiszen már most is nagyon nehéz munkaerőt találni az ágazatban, éppen ezért a bértömeget kell csökkenteni, vagyis automatizálással, digitalizációs fejlesztésekkel kell minél több kézi munkaerőt kiváltanunk

– fogalmazott a szakember, aki hozzátette: ezen beruházások azonban jelentős anyagi ráfordítást igényelnek, a kisebb gazdálkodók nem tudják saját erőből megtenni ezen fejlesztéseket. A lúdszövetség elnöke az integráció elterjedésében látja a helyzet megoldását, mivel "a tőkeerős, integrátori szerepet betöltő cégek viszont képesek állni a versenyt az európai és a világpiacon egyaránt." Hozzáfűzte, hogy külföldön már elterjedt ez a modell, így hatékonyabban tudnak gazdálkodni, például Lengyelországban is.

A lap megemlékezett, hogy a "víziszárnyastartás különösen érzékenyen reagál a külpiaci folyamatokra. A magyar állattartók jóval több kacsát és libát tudnak a piacra vinni, mint amennyit a hazai vásárlók megvesznek. A libák 90 százalékát, a kacsáknak pedig 70-80 százalékát a külpiacokon adják el a termelők. Éppen ezért nem mindegy, hogy az exportpiacokon milyen versenyhelyzetben vannak a magyar kacsa- és libatartók."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

baromfi

szárnyas

kacsa

liba

árcsökkenés