Még hogy elfogytak a szakemberek: ő az egyik legjobb bútorasztalos Magyarországon

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Még hogy elfogytak a szakemberek: ő az egyik legjobb bútorasztalos Magyarországon

Már gyermekkorában is a fával való barkácsolás volt a kedvenc időtöltése, mára pedig a világ legjobb bútorasztalosaként ismerik Magyarországon Simon Krisztiánt, a WorldSkills Kazan2019 győztesét. Hazánkból összesen huszonnégy diák vett részt a versenyen, közülük tizenegyen átlag feletti teljesítménnyel kiválóság érmet szereztek. A HelloVidéknek a világbajnok mesélt a verseny hangulatáról és szakmája szépségeiről.

HelloVidék: Miért választottad az asztalos szakmát?

Simon Krisztián: Ugyan a családomban nincsenek asztalos felmenők, viszont mindenki kétkezi munkás volt, és most is azok. Ez az, amit átvettem tőlük, annyit változtattam, hogy én áttértem fára. Már kisiskolás korom óta szeretek fából kisebb dolgokat alkotni, fűrészelni, kalapálni, barkácsolni. Szeretem, hogy fából szinte bármit el lehet készíteni, könnyen megmunkálható és nagyon szép dolgokat lehet kihozni belőle. Finom tapintású, jó illatú. Mivel egyre komolyabb dolgokat készítettem itthon, ezért nem is volt kérdés, hogy asztalosnak fogok tanulni.

Sokunknak nem kézenfekvő, hogy a szakmák képviselői is versenyen mérik össze tudásukat. Te mikor ismerkedtél meg a versenyzés világával?

Mindenképpen szerettem volna versenyezni. Már alsó tagozatos koromban is indultam mindenféle tanulmányi versenyen. Amikor elkezdtem az asztalos szakmát tanulni, akkor tudtam meg, hogy van lehetőség ezen a területen is arra, hogy teszteljem a tudásomat. Akkor részt vettem kisebb versenyeken, például a Magyar Asztalos Tanulmányi versenyen, a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, egyébként elég jó eredményeket sikerült elérnem.

Hogyan készültél fel a világversenyre?

A WorldSkills-re a felkészülés a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában történt szakértőm, Fekete Zoltán közreműködésével. A versenyt intenzív munka előzte meg. Fél éven át heti öt nap dolgoztunk napi nyolc órát. Minden héten elkészítettem egy bútordarabot. A versenyről azt kell tudni, hogy minden résztvevő ország tervezhet egy feladatot, amit a versenyen szeretne majd látni. A világbajnokság előtt három hónappal szavazással döntenek arról, hogy melyik ország tervei alapján kell majd dolgoznunk. A kiválasztott pályaművet azonban harminc százalékban módosítják, és azt kell legyártanunk élesben. Ezért a szakértőm minden héten változtatott a terveken, hogy fel tudjak készülni a versenyre. Az idei évben – a korábbiakkal ellentétben – három feladatot szavaztak meg. Az egyik egy tajvani íróasztal volt, a másik egy japán tervezésű komód, a harmadik pedig egy írtervezésű bárszekrény volt. Végül a bárszekrényt kellett elkészíteni a versenyen. A felkészülés folyamán többször is sikerült a bútorokat legyártanom. A gyakorlati rész mellett mentális tréningen is részt vettünk, amit pszichológusok tartottak, hogy tudjuk majd kezelni a versenyen minket érő stresszt, és ennek nagyon nagy hasznát is vettük.

Hogyan kell elképzelni ezeket a bútorokat?

Mindegyik termék komponensekből áll össze: van bennük egy vagy két ajtó, fiók, lábszerkezet és egy intarziás tetőlap, valamint van egy szekrényteste – egy korpusza. Ezeket végtelen sok módon lehet variálni. A kiválasztott feladat egy négy lábon álló szekrény volt, aminek a tetején helyezkedett el az intarzia, két ajtaja és egy fiókja volt.

Hogy érezted magad Kazánban?

A versenyre való kijutást és egyébként a felkészülést is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tette lehetővé, ők szervezték az egészet. A WorldSklills nagyon-nagyon jó élmény volt, az egész magyar csapat együtt utazott Kazánba. Három nappal a verseny előtt érkeztünk meg Oroszországba. Szervezett városnézésen vehettünk rész, fantasztikusan szép város Kazán. Egy kinti iskolában pedig táncos-zenés műsorral vártak minket. Aztán az egyik napon megismerkedhettünk a verseny helyszínével, a gépeinkkel és a szerszámainkkal is.

Hogy zajlott a verseny?

A verseny maga négy napos volt. Összesen huszonegy és fél óra állt rendelkezésünkre, hogy elkészítsük a munkadarabot. Harminc bútorasztalos mérte összetudását, mindannyiunknak ugyanazt kellett elkészítenie. Nagyon tetszett a feladat, nem volt egyszerű, de én nagyon szeretem a kihívásokat. Az idő nagyon szűkös volt, szinte alig tudtam befejezni a munkát. Nagyon szoros volt a mezőny, csupa remek szakember gyűlt össze.

Mekkora igény van ma egy bútorasztalosra?

Hatalmas igény van a jó szakemberre, ez alól az én szakmám sem kivétel. Ha valaki jól, szépen, pontosan dolgozik akkor nagyon jól lehet keresni bútorasztalosként is. Egyre nagyobb kereslet van a minőségi bútorokra. Egyre többen keresik az egyedi gyártású termékeket. Egy szép ágy, szekrény vagy konyhabútor elkészítése számomra mindig nagy élmény, hiszen szeretem a szakmám, ezt szeretem igazán csinálni. Sok helyről keresnek munka miatt, azt gondolom nagyon jól lehet érvényesülni a szakmámban.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A versenyt megelőzően már két évet dolgoztam, mint alkalmazott, de most is szeretnék visszatérni a munkához. Egyelőre még szeretném magam fejleszteni, sokat kell még tanulnom. Az asztalos szakma olyan szerteágazó, hogy mindig van mit tanulni. Folyamatosan jönnek be az új alapanyagok, az új szerszámok, az embernek folyamatosan képeznie kell magát, hogy tisztában legyen a dolgokkal. A távlati terveim viszont a saját vállalkozás indítása vidéken.

Fotók: Gáspár Adrienn

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

munka

szakmunka

szakma

asztalos

bútorasztalos

bútor

simon krisztián

worldskills

worldskills kazan2019