Horror: hátborzongató, mi került elő a kaposvári építkezésen

MTI   
  Megosztom
Horror: hátborzongató, mi került elő a kaposvári építkezésen

Mumifikálódott holttestet találtak a Csokonai fogadó felújítása közben hétfőn Kaposváron - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense.

Batta Zsolt Iván megerősítette a Sonline.hu hírportál információját, miszerint idegenkezűség nem történt, a rendőrség közigazgatási eljárásban, szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit. Hozzátette: a holttestre egy melléképület bontása közben, egy földalatti helyiségben bukkantak rá. A halottszemle még tart, az elhunyt nemét, személyazonosságát még nem tudták megállapítani.

A Kaposvár Fő utcáján álló Csokonai fogadót a város 1,2 milliárd forintból újíttatja fel, benne látogatóközpontot, kiállító- és bemutatótereket, kulturális, szabadidős események befogadására alkalmas helyiségeket alakítanak ki. A kétszintes, barokk stílusú épület volt a helyszíne annak az 1798-ban, Csokonai Vitéz Mihály részvételével megrendezett bálnak, amely apropót szolgáltatott a költő Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposzának megírásához.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kaposvár

építkezés

holttest

bűnügy