Több tízezer magyar számlája van veszélyben: a bankok rövid határidőt adtak

Pénzcentrum   
  Megosztom
Több tízezer magyar számlája van veszélyben: a bankok rövid határidőt adtak

Nem ért véget az adategyeztetési para a bankokban, a június 26-i határidőt ugyanis csak kitolták, október 31-re. Ezt azt jelenti, hogy aki eddig nem végzi el az adategyeztetést, annak zárolni fogják a bankszámláját. A Pénzcentrum korábban is megkereste a hazai bankokat, hogy megtudjuk, mennyi ügyfél van veszélyben. Ugyanezt megtettük most is, és azt látjuk, hogy a nyár folyamán jelentős előrelépés történt, de még most is sokan vannak azok, akiknek adategyeztetési kötelezettségük van - számolt be róla a Pénzcentrum.

Mint írják, tavasszal minden a kötelező banki adategyeztetés körül forgott, mivel az első határidő június 26 volt. Az eredeti tervek szerint, aki nem végezte volna el a kötelező banki adategyeztetést, annak a bankok a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megakadályozásáról szóló törvény miatt zárolni akarták a bankszámláját. Erre szerencsére nem került sor, az egyeztetés határidejét kitolták október 31-re. Mivel újra vészesen közeleg a határidő, ezért a portál felkereste a legnagyobb bankokat, hogy ezúttal hogy állnak a beazonosítással.

A kapott válaszokból kiderült, hogy a legtöbb banknál az elmúlt hónapokban sikerült beazonosítani az ügyfelek zömét, de részletes választ csak kevés bank adott. Nézzük, mi a helyzet a nagyobb bankoknál!

Budapest Bank

A Budapest Bank saját eljárásrendjében már számlanyitáskor elkéri a személyes okiratok másolatát, így aztán ők a lakossági ügyfélkörnek 100 százalékát beazonosították még jóval a határidő előtt. A vállalati ügyfelekre azonban nem alkalmazták ezt, így ott még voltak veszélyeztetett számlák. Ehhez képest most a Budapest Bank azt írja, hogy az eltelt idő óta a vállalatok meglehetősen aktívak voltak, így az azonosítást elvégzők aránya most megközelíti a 90 százalékot. Az érintett ügyfeleket a bank SMS-ben, elektronikus levélben és kivonat megküldésének útján értesítette.

Erste

A bank azt írta, hogy náluk már az eredeti határidőre is elenyésző volt az újraazonosítatlan ügyfelek száma. A módosított dátumig az Erste prognózisa szerint minden aktív ügyfél el fogja végezni az adategyeztetést. A bank csak azokat az ügyfeleket fogja értesíteni, akiknek teendője van - így aki elvégezte már az adategyeztetést, az nem kap értesítést.

K&H

A bank azt válaszolta, hogy az ügyfelek aktivitása a határidő kitolását követően érezhetően csökkent, de ez annak tudható be, hogy a legtöbben már eredeti határidő előtt elvégezték az adategyeztetést. Tájékoztatási kampányt a bank már nem indít, de az érintett ügyfeleket folyamatosan keresik majd a következő hetekben. Ők azonban nagyon kevesen vannak, a beazonosítatlan ügyfelek aránya nagyjából 2 százaléka a teljes ügyfélkörnek.

MKB

A bank szerint idén nyáron érezhető volt a fokozottabb érdeklődés az ügyfelek részéről. A bank elmondása szerint már az eredeti határidő előtt is aktív kampányt folytatott, de ezt folytatni fogják október 31-ig. A bank kiemeli, hogy október 31-ig meg kell történnie az adategyeztetésnek, ellenkező esetben a bankszámla zárolásra kerül. Az MKB a sorbánállás elkerülése érdekében azt javasolja, hogy az ügyfelek használják inkább az elektronikus és a postai lehetőségeket a beazonosításra. A bank kérdésünkre annyit válaszolt, hogy az ügyfelek túlnyomó többsége már június 26-ra elvégezte a beazonosítást, de az arány azóta tovább javult.

OTP

A bank nem árulta el, hogy mennyien nem végezték el eddig az adategyeztetést, mindössze annyit mondtak, hogy minden lehetséges módon igyekeznek értesíteni az érintett ügyfeleket: így például bankfiókban, postán, SMS-ben. Az érintett vállalati ügyfeleket már levélben és postai úton is tájékoztatták, de havi szinten küldeni fognak e-mail üznetet, illetve szeptember végén még lesz egy postai értesítési kör is.

Takarék

A Takarék ügyfelei rendkívül aktívak voltak a nyári hónapokban a bank válasza szerint, emiatt pedig számottevően csökkent az érintett ügyfelek aránya. A bank tervez újabb tájékoztatási kampányt, de elsősorban arra törekszenek, hogy a tájékoztatás folyamatos legyen. Az érintett ügyfelek egyedi levélben is kapnak tájékoztatást, de a számlakivonathoz csatolva is. Egyes ügyfelek arra is számíthatnak, hogy telefonon keresi meg őket a bank. Természetesen az elektronikus értesítési csatornákat is használni fogja a bank. Az adategyeztetés előtt álló ügyfelek arányát a bank nem árulta el.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bankok

bankolás

számla

zárolás