Fontos változás a Balatonnál: javulhat a tó vízminősége
Négy uniós projektből 24 milliárd forint jut a Balaton víz-és partvédelmét szolgáló kutatásokra fejlesztésekre a következő években ezek közül a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna meder-rehabilitációja október elején kezdődik - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Az elsőként, várhatóan a jövő év közepén záruló, 300 millió forintos projektben a klímaváltozás hatásait vizsgálják a Balaton vízkészletére, belső áramlási viszonyaira, élővilágára. Ennek részeként már elkészült a környezeti hatástanulmány, a Balaton nádgazdálkodási terve, és a tó mederanyagának minőségi, mennyiségi felmérése - mondta. A tanulmány megállapításai alapján emelték meg a Balaton üzemeltetési vízszintmaximumát 120 centiméterre, és folyik a megemelt vízszinthez igazodó partvonal szabályozási-tervének elkészítése is - tette hozzá.
2017-ben indult, és várhatóan jövőre fejeződik be az az egymilliárd keretösszegű projekt, amelyben átfogó balatoni környezeti megfigyelő és tájékoztató rendszert építenek ki. A térség ökológiai rendszerét, társadalmi, gazdasági változásait is vizsgáló program fontos támpontokat ad Balatonnal kapcsolatos központi intézkedések kidolgozásához. A projekt keretében jutnak eszközökhöz partnerszervezetek - a meteorológiai szolgálat, a tihanyi limnológiai intézet, és a Balaton Fejlesztési Tanács - , és épülnek a tóban lévő, már vízjogi és hajózási engedélyekkel rendelkező szigetüzemű kutatóállomások.
A legnagyobb projekt 2022 januárjában fejeződik be a tervek szerint, ez a tó levezető rendszerének korszerűsítését: a Sió-zsilip átépítését és a Sió-csatorna vízeresztő képességének növelését eredményezi
- mondta Csonki István. Hangsúlyozta, a megemelt vízszinttel megtartott víztöbblet, és az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt is szükség van a balatoni vízeresztések hatékonyabbá, gyorsabbá, biztonságosabbá tételére. A projekt megvalósítását az EU 14,5 milliárd forinttal, a magyar állam pedig 4,4 milliárd forinttal finanszírozza. Ennek részeként átépítik a Sió-zsilipet, továbbá ahol ez szükséges, áthelyezik, erősítik a Sió töltését, depóniákat készítenek, mederrézsűt állítanak helyre, és monitoring-rendszert fejlesztenek, és hajózhatóvá teszik a csatornát. A projekt kivitelezése idén októberben kezdődik.
Még előkészítés előtt áll a 2023. őszén záruló, 3,78 milliárd forintos projekt a Balaton vízminőségének megőrzésére, illetve javítására, a Balaton északi partján lévő nádas szűrőmezők állapotfelmérésével, fejlesztésével.
Olyan létesítményeket újítanak fel, illetve építenek majd, amelyek a Balatonba, zömében az északi partról érkező vízfolyások felől biztosítanak védelmet a tó számára, a befolyó vízzel érkező hordalékot, uszadékot tartják majd vissza. A projekt részeként újra működésbe hozzák a Lesence-szűrőmezőt és a Lovasi-tározót, felújítják a Kis-Balaton Védelmi Rendszer műtárgyait, és gépeket vásárolnak - részletezte.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy év végéig befejezik annak a 41,5 milliárd forintos keret felhasználásának tervezését, amelyet a 2016-os balatoni kormányhatározatban nevesítettek balatoni vízgazdálkodási fejlesztésekre, köztük a vízszintemeléssel kapcsolatos feladatok elvégzésére. Az összeget a mélyfekvésű balatoni területek feltöltésére, partvédőművek felújítására, -építésére, vízminőség-védelemi fejlesztésekre, továbbá mederkotrásra fogják fordítani - tette hozzá. Az uniós projektek gazdája a Balatonért felelős Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együttműködve.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)