Szépen fejlődik Miskolc: mutatjuk, mik a város tervei!

HelloVidék   
  Megosztom
Szépen fejlődik Miskolc: mutatjuk, mik a város tervei!

Miskolcon rendkívül jól halad a Modern Városok program fejlesztéseinek megvalósítása a többi megyei jogú városhoz képest. A város a teljes 336 milliárd Ft-os programcsomagból 144 milliárd Ft forrást már lehívott. A többi megyei jogú városhoz képest előrébb tart a fejlesztésekkel, hiszen mindegyiket el tudták már kezdeni, valamennyi vagy előkészítési, vagy már kivitelezési szakaszban van.

Nagyon jól találta ki a városvezetés a programot magát, rendkívül összetett, szinte az élet minden területén életminőséget javít Miskolcon. A közlekedési fejlesztéseken túl reflektál a gazdasági kihívásokra, hiszen ipari terület kerül kialakításra, az épített örökség védelmére, a diósgyőri vár fejlesztése tekintetében, a Miskolctapolcai fürdőfejlesztés pedig az ország egyik legnagyobb turisztikai idegenforgalmi fejlesztése. Az okos város program pedig egyedülállóan innovatív, a legkorszerűbb, az összes, 200 megyei jogú városi fejlesztés közül.

– mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Még idén elkezdődik az Y-híd építése. A diósgyőri vár II. ütemének közbeszerzési eljárása heteken belül lezárulhat, és várhatóan ez év végén megkezdődhet a kivitelezés. Így 2021 év végére befejeződhet a vár teljes rekonstrukciója, amire 15.9 milliárd Forintot biztosít a kormány, mondta el dr. Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője.

A miskolctapolcai fürdőkomplexum is fejlődött, ma már egy 21. századi fürdő várja a miskolciakat és a turistákat; a 12,7 milliárd Ft-ból magvalósuló második ütem pedig - ami Magyarország legnagyobb értékű turisztikai fejlesztése - 18%os készültségnél tart, befejezése 2020 decemberében várható – olvasható Miskolc Polgármesteri hivatalának közleményében.

Alakszai Zoltán elmondása szerint a Smart fejlesztések a 21. századi Miskolcot valósítják meg. Nem öncélú projektek, az okos város program nem csak kütyükről és informatikáról szól.

Olyan fejlesztésekről beszélünk, amelyek valóban a miskolciak érdekeit szolgálják, amelyek könnyebbé, egyszerűbbé teszik az életüket.

– fogalmazott a jegyző.

Ezeknek egy része a már épülő térfigyelő kamerarendszer, amelynek központját nemrég adták át. Jelenleg a gerinchálózat építése zajlik, és megkezdődik a kamerák telepítése is. Ide tartozik az intelligens forgalomirányítási rendszer, és az e-jegy bevezetése, amelyek teljesen új alapokra helyezik majd a városi közösségi közlekedést.

Elkészült az a városi közterületi hibabejelentő rendszer, amelynek segítségével a miskolciak valós idejű információkat tudnak majd szolgáltatni a városvezetésnek arról, hogy hol tapasztalnak közterületeken városüzemeltetéssel összefüggő problémát. A TiMi – (Tiszta Miskolc) elnevezésű applikáció bevezetését heteken belül elkezdi a város.

Fotó: MTI/Földi Imre

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

miskolc

fejlesztés

modern városok program

innováció