Árrobbanás a magyar boltokban: drágább lesz a sertéshús, mint a marha?

MTI   
  Megosztom
Árrobbanás a magyar boltokban: drágább lesz a sertéshús, mint a marha?

Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt - írta a Népszava hétfőn.

A lap szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét.

A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány

- mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Augusztusig a húskészítményeknél a drágulás átlagosan 4 százalék volt, és év végig ez is feljebb kúszhat. Az áremelkedést gerjesztheti, hogy az év első háromnegyed évében az élő sertés felvásárlási ára 30-40 százalékkal nőtt - írta a lap.

Bár az ASP az emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának 20 százalékát adó Kínában becslések szerint már 100 millió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba - írta a Népszava.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sertés

sertéshús

marhahús

állattenyésztés

afrikai sertéspestis

asp

áremelkedés