Itt a szigorítás: nem kaphat támogatást, aki kommersz bort készít

MTI   
  Megosztom
Itt a szigorítás: nem kaphat támogatást, aki kommersz bort készít

Az idei év piaci tapasztalatai alapján módosítják a szőlő szerkezetátalakítási támogatások feltételeit, a jövőben előnyt élveznek azok a gazdák, akik tudatosan, a piaci igényeknek megfelelő ültetvény telepítéséhez igényelnek támogatást - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Tokajban, a szüreti napok eseményén.

Ennek megfelelően a támogatás odaítélésekor előnyben részesítik majd azokat, akik borászati üzemmel rendelkeznek, vagy az általuk művelt ültetvények termését jellemzően hosszú távú szerződés keretében értékesítik már most is, illetve a létesítendő ültetvény termésére hosszú távú felvásárlási szerződéssel rendelkeznek. Elmondta: külön figyelmet fordítanak a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának javaslataira, és az unió által engedélyezett legmagasabb, 75 százalékos támogatást biztosítják a borvidék azon szőlőtelepítéseihez, amelyek a magas minőséget és a régi, jó adottságú területek termelésbe vonását célozzák.

Kiemelte: az Agrárminisztériumban felismerték, hogy a térségre irányuló támogatások nélkülözhetetlenek az ágazat jövője szempontjából. Ennek érdekében a tárca több programot indított el és támogat a borvidéken. A Tokaj Közösségi Infrastruktúra Alapprogram keretében 25 ezer hektoliteres borászati kapacitás, szőlőműveléshez szükséges géppark és közösségi anyagbeszerző központ áll a borvidék szőlő- és bortermelőinek szolgálatára. Ugyanakkor anyagilag és szakmailag is támogatják a hegyközségi tanácsot a Tokaj eredetmegjelöléssel kapcsolatos nemzetközi jogérvényesítő tevékenységében. Eddig már Kínában, Szingapúrban és Kanadában léptek fel a név védelmében.

Bármerre is viszünk tokaji bort, az Magyarország kiváló hírnevét öregbíti - hangoztatta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium 3,5 milliárd forintos borpromóciós támogatási programot indít a hazai borok piacra jutásának segítésére. Rámutatott: borpromóció nélkül nem lehet elérni a hozzáadott érték növelését, a hazai szőlő-bor ágazat fenntartható növekedését, hatékonyabb termelést, magasabb termelési értéket lehetővé tevő szőlőültetvényekre van szüksége az ágazatnak, ezért indokolt ennek támogatása.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

támogatás

szőlő

bor

borászat

pincészet

minőség

pályázat