1200 új munkahely Gödön: 390 milliárdból fejleszt a Samsung

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
1200 új munkahely Gödön: 390 milliárdból fejleszt a Samsung

Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem lehet közölni, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. Az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős, közölte Szijjártó Péter.

Magyarország kiemelten kezeli az autóipart, az ágazatban 169 ezren dolgoznak, az autóipari exportban globálisan 18. helyen áll az ország. Szijjártó Péter elmondása szerint az elmúlt öt évben mindig Németország volt a legfőbb befektető Magyarországon, 2019 első fél éve az első olyan időszak, amikor Dél-Korea lett a legnagyobb beruházó. A cég a világ egyik legjobb akkumulátorgyártójává nőtte ki magát, mondta el Kim Woochan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője.

A vállalat üzleti kapcsolatai Magyarországon 2001-ben indultak, akkor még a monitor üzletágban, akkumulátort 2016 óta gyártanak. Több mint egymilliárd eurót fektetnek be Magyarországon, a jelenlegi kalkulációk szerint ez 1200 új munkahelyet jelent a térségben. Kim Woochan reményét fejezte ki, hogy a magyar üzem a világ egyik legnagyobbja lesz, és hozzátette, hogy elkötelezettek a bővítés iránt.

A beruházás technológiai fejlődést hoz, munkahelyeket teremt, jelentős helyi adóbevételt is jelent, valamint támogatja a helyiek életét, mondta Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője. A városban csaknem 20 éve van jelen a Samsung, az együttműködés a céggel kiemelkedően jó, tudatta Markó József, Göd polgármestere.

Fotó: MTI/Mónus Márton

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

samsung

göd

beruházás

autó

autóipar

technológia