Biznisz az Alexandra romjain: miért kell és miért nem kell temetni a könyvpiacot?

Steiner Petra   
  Megosztom
Biznisz az Alexandra romjain: miért kell és miért nem kell temetni a könyvpiacot?

Aki mer, az nyer – tartja a mondás, de sokan mégis rettegnek meghozni a nagy döntést, elhagyni eredeti szakmájukat, és megvalósítani azt, amire titkon mindig is vágytak. A Könyvmolyképző Kiadó és az újabban könyvesboltokat gründoló Bookangel Kft. alapítójának története ezt a sikersztorit testesíti meg. Hogyan lesz a bizonytalan kamaszlányból egy céltudatos és elhivatott könyves szakember? A HelloVidék Katona Ildikóval beszélgetett a kiadó megalapításáról, a magyar könyvpiac helyzetéről, a hazai olvasóközönség helyzetéről és arról, mi a dolguk a könyvangyaloknak.

HelloVidék: Egy alapvetően reál beállítottságú, programozást és programtervező matematikát hallgató hölgy hogyan jutott el az irodalom jelentette humán területre, majd végül egy saját vállalkozás megalapításához?

Katona Ildikó: Ötéves korom óta tudok olvasni, hat-hétéves koromtól pedig puszta szórakozásként bújtam a könyveket. Részben ezért van egy idézőjeles képzettségem, ami a szerkesztői munkát alapozta meg, hogy mindenevő voltam és rengeteget olvastam az életem során. A továbbtanulást illetően az én időmben szakpárok voltak, matematika a fizikával, magyar a történelemmel, amiből két dolgot szerettem, a matematikát és az irodalmat, két dolgot pedig utáltam, a fizikát és a történelmet. Ráadásul volt egy olyan hendikepem, ami gyakori a 17-18 éves fiatalok körében, hogy halvány fogalmam se volt, mi akarok lenni.

A nem megfelelő szakpárok miatt végül kizárásos alapon egy olyan iskolát választottam, ahol a fizikától egy év után meg lehetett szabadulni, így lettem programozó. A programozás rákényszerített, hogy pontosan fejezzem ki magam, összeszedjem a gondolataimat, ami jó lecke volt a számomra, lévén hogy nem vagyok rendezett ember. Meg is szerettem, de ismertem zseniket, tudtam, hogy maximum csak középszerű programozó válhatna belőlem.

Az egyetem után egy évre az akadémia szegedi kirendeltségében kaptam kutatói állást, de rájöttem, hogy a matematikában, számítástudományban nincsenek olyan problémakörök, melyek területén van esélyem labdába rúgni. Láttam magam körül a kollégákat is, akik azt próbálták elérni, hogy minél többet idézzék őket, ami a tudományos pályán egy mérőszám. Számomra ez nem volt érdekes, ezért máshol folytattam a munkát. A Csongrád Megyei Gyógyszertári Központban kaptam egyedüliként fejlesztői állást, amikor olyan tempóban fejlődött a tudományág, hogy bármikor bele lehetett szaladni olyasmibe, amiről az egyetemen nem tanultunk.

Látva, hogy lehetetlen egyedül megbirkóznom a fejlesztői feladattal, felvettek mellém még egy embert, Török Zoltánt, a későbbi Mozaik Tankönyvkiadó tulajdonosát. ’89 körül jártunk, amikor a munkatársam elárulta, hogy egy tankönyvkiadó alapításán töri a fejét. Ez rám revelációként hatott, mert a szocializmusban felnőve azt láttam, hogy az embernek lehetett cipészműhelye, autószerelő műhelye, vendéglője, de egy könyvkiadó teljesen lehetetlennek tűnt. Döbbenetes felismerés volt, hogy ez egy lehetséges jövőkép, ekkor fogant meg bennem a gondolat, hogy ha lesz rá módom és lehetőségem, könyvkiadóként szeretnék dolgozni.

Az első vállalkozásom a házunk építkezésétől eredeztethető, mert rájöttem, hogy imádom az azzal járó szervezéseket, számomra a problémamegoldás maga volt a paradicsom, míg másoknak erre rámehet a házassága. Aztán egy barátunk rábeszélt, hogy szervezzek munkaügyi előadásokat, és az a vállalkozásunk sikeres is volt két-három évig, de aztán a kamarai törvény mindent megváltoztatott. Egyszer mondtam, hogy ez csak akkor tud tönkremenni, hogyha valaki ingyen csinálja, ezt valósította meg a kamara, amivel nem lehetett versenyezni. Amikor fel kellett hagynunk ezzel a tevékenységgel, már nem akartam visszamenni alkalmazottként dolgozni, a két munkatársamat pedig meg szerettem volna tartani, ezért elindítottuk a Bendegúz Akadémiát, ami egy különleges tanulmányi verseny szervezett. Tudásbajnokság néven a mai napig is működik évi 24-25 ezer résztvevővel.

Ez volt a híd a programozás, a programszervezés és a könyvkiadás között, mert 2000-ben jött az újabb impulzus a katasztrofális eredményeket mutató PISA-teszttel. Sokkot kapott az ország, én pedig erre mindig úgy reagálok, hogy cselekedni kell. A Bendegúz Tudásbajnokság mintájára, ami egy tantárgyakra épülő verseny, létrehoztunk egy olvasós-szövegértős változatot, a Jonatán Könyvmolyképző levelezős játékot, ami más kiadók könyveire épült. Szemelvényeket küldtünk a gyerekeknek tesztes szövegértő feladatsorokkal, ezeket a könyveket pedig meg is rendelhették. Az újabb sokk akkor ért, amikor a befutott rendeléseket a kiadó nem tudta teljesíteni, pedig előzetesen megbeszéltük. Ekkor jutottam el arra a pontra, hogy soha többé más kiadóval, nekünk kell könyveket kiadni és azokat feldolgozni, így 9-10 évbe telt, hogy eljutottam oda, amire mindig is vágytam, könyveket jelentethettünk meg.

Milyen állapotban volt a magyar könyvpiac a 2000 éveket megelőzően és milyen most?

A rendszerváltáskor egy csapásra megváltozott a piac, liberalizálódott, de vadkapitalista állapotok uralkodtak. Előtte abszolút szabályozott volt, állami tulajdonban voltak a kiadók, csak engedélyezett könyvek jelenhettek meg, bulvár témák, kalandregények csak minimálisan vagy egyáltalán nem. Tehát a legtöbb újonnan alakuló kiadónak ez maga volt a paradicsom, hatalmas lehetőségeik voltak, szűz piaci területek olyan műfajokkal, amik érdekelték az embereket, de egészen addig nem jelenhettek meg. Egy csomó kiadó el is indult mindenféle szakértelem nélkül, ezért akkoriban mind fordításban, mind tartalomban, mind kivitelben tényleg borzasztó könyvek jelentek meg.

Ez lehetett volna egy Kánaán, viszont óriási kockázata volt, hiszen a könyvterjesztők is újdonsült vállalkozók voltak, kevéssé értettek hozzá, a kiadók pedig nagyon komolyan ki voltak szolgáltatva nekik, mert már akkor is bizományos árusítás működött. Egyre-másra mentek tönkre a kiadók azért, mert nem fizették ki őket, vagy mert esetleg tönkrementek a nagykereskedések, könyvforgalmazó cégek. Ez riasztott el engem is, mert ’93 körül még ez volt a jellemző. Ekkor gondoltam arra, hogyha egyszer saját könyvkiadóm lesz, akkor feltétlen lesz egy saját lába, tehát ne legyek teljesen kiszolgáltatva egy forgalmazó cégnek, aki beviszi a könyveimet a kereskedésekbe, hanem legyen egy értékesítési felületem. A Jonatán Könyvmolyképző játék az iskolák felé ilyen értelembe jelentett egyfajta támaszt, volt egy direkt értékesítés része, ahol sokkal nagyobb biztonsággal kaptuk meg a könyvek ellenértékét, mint az akkori nagykereskedéseknél.

Mi a gyermek- és ifjúsági irodalomban vagyunk erősek, az ún. fiatal felnőtt kategóriában pedig piacvezetők. Ez a terület, mielőtt piacra léptünk, a leggyengébb foltja volt a magyar könyves szakmának. A kilencvenes években ez a szegmens szegényes, gyér, szellemetlen volt, ezért nem csodálkozom, hogy a gyerekek nem hittek abban, hogy az olvasás jó szórakozás lehet. A legnagyobb hatást persze a Harry Potter megjelenése jelentette, ez volt az az átütő erő, amikor a fiatalok ráébredtek, hogy a könyvek nemcsak porosak, unalmasak és kötelezők, hanem élményt adnak. Emellett a Könyvmolyképzőnek és még néhány új szemléletű, energikus kiadónak nagy szerepe van abban, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom mostanra a könyvkultúra húzóágazata lett. Visszatekintve felfedezhetjük, hogy 1998-ban „szabad szemmel nem volt látható”.

A szakma még csak bele sem vette az éves forgalmi statisztikába. A 2000-es jelentés örömmel tudatja, hogy a gyermek- és ifjúsági könyvek forgalma az előző évhez képest megduplázódott, már elérte az összforgalom 4,8%-át. Mára ez a részesedés már 20% feletti, tehát elmondható, hogy megsokszorozódott a jelentősége. És joggal feltételezhetjük, hogy nem a felnőttek szoktak át a gyerekkönyvek olvasására, ugye. Most már van egy erős réteg a gyerekek, fiatalok körében, akik élvezik az olvasást, szeretik a könyveket. Ám ahhoz képest, hogy 2008-ban összességében hány rendszeres könyvvásárló volt és most mennyi van, itt még van lehetőség javítani.

Az Alexandra Könyvhálózat krízise megbolygatta a hazai piacot, de mennyiben változtak meg ezzel a korábbi viszonyrendszereket?

Ez a kimenet nem érte teljesen váratlanul a piacot. Az Alexandra üzleteket működtető Könyv Plaza már előtte évekig nehezen, késve fizetett, illetve látszott, hogy a tulajdonos nagyon ügyes kereskedő, jól szervezi a cégét, viszont kockázatos dolgokba fogott, például a labdarúgócsapat megvásárlásába. Néhány éven belül ki fog derülni, hogy pontosan mi is vezetett idáig, jelenleg is folynak a perek, mert talán némi kriminalitás is keveredik az ügybe.

Az összeomlás előtt nekünk már volt 4 boltunk, amit az Ulpiustól vettünk át, illetve az Alexandra által 10 bolttal és egy webáruházzal bővültünk. A piac azóta sokkal biztonságosabb, kiszámíthatóan megkapják a kiadók a könyveik ellenértékét, de nagyban eltolódott a piacvezető irányába, ez lehetne egy kicsit egészségesebb.

Többek között, mikor kiadót alapítottam, azért döntöttem úgy, hogy saját értékesítési csatornánk is legyen, mert ez komoly stabilitást jelent. 2008-ban, a válság nyomán jelentős visszaesés következett be a könyvvásárlók számában, emellett főleg a kereskedőkre igaz az, hogy öldöklő verseny alakult ki. Viszont amióta vége van a válságnak, és az embereknek több pénze van könyvekre, már előjöhetne egy sokkal fontosabb és nemesebb cél. Azt gondolom, hogy sokkal jobban kellene dolgozni azon, hogy növekedjen a piac és visszatérjenek a vásárlók, az olvasók, sőt, hogy növekedjen a számuk és az elégedettségük, mint azon, hogy hogyan osszák föl egymás között a szereplők a piacot.

Korábban sokan rebesgették, hogy a technológia fejlődésével a kütyük kiszorítják a papír alapú könyveket. Lehet ennek kapcsán már biztosat mondani?

Mindenki temette a Gutenberg-galaxist, de gyakorlatilag azt kell látni, hogy az e-könyvek divatja nem jelent végső csapást a könyvekre. Az Angliában egyre sikeresebb Waterstones példája mutatja, hogy a valódi könyvek élményét semmi nem pótolja. Ők egyenesen kivették a Kindle-t a kínálatukból a „szánalmas” eladási adatokra hivatkozva. Annyi látszik, hogy a példányszámok masszívan csökkennek, de ennek oka az is, hogy sok a címszám, és hogy nem nő az olvasók, könyvvásárlók száma. Ezen kell dolgozni, hogy megcsináljuk a könyvértékesítésben ugyanazt a sikersztorit, mint amit a gyerek- és ifjúsági irodalom föllendítésénél elértünk.

2011-től új színt vittek a magyar kiadói gyakorlatba, ez az Aranymosás Irodalmi pályázat, ahová amatőr írók nyújthatják be évről évre műveiket a szerzővé válás reményében. Mi volt a fő indíttatás ennek elindításakor?

Volt benne egy kis missziós késztetés, illetve innovációs. Mielőtt elindult volna az Aranymosás, a felfedezésre váró magyar írók nem sok jóra számíthattak. Persze volt egy erős szépirodalmi vonal, viszont a zsánerirodalom, a szórakoztató műfaj mindössze néhány régről ismert névből állt, mint például Lőrincz. L. László. A kiadók nem hittek benne, hogy a magyarok tudnak írni, ráadásul úgy, hogy az a magyar olvasókat érdekelje. Kicsit olyasmi ez, mint a magyar film helyzete: van a közönségnek egy rétege, aki eleve szkeptikus, hogy ami magyar, az lehet-e elég jó. A zsánerszerzőknek és a meseíróknak ezért keserű sors jutott, mert ők bár szorgalmas beküldték a kézirataikat a kiadóknak, ezek néhány kivételtől eltekintve a sarokban porosodtak, mert a kiadóknak nem volt se hitük, se munkaerejük, se pénzük arra, hogy felkutassák az értékeket, hiszen a beküldött kéziratok nagy részével tényleg nem éri meg foglalkozni.

2011-ben meghívtak a SZEFANTOR nevű sci-fis táborba, ahol találkoztam Varga Bea íróval, aki mára rendkívül népszerű szerzőnk, órák hosszat dedikál a rendezvényeken. Addig még nem jelent meg könyve, novellái is csak nyögvenyelősen, mert a sci-fi akkoriban még abszolút a férfiak uralta világ volt. Egy lelkes beszélgetéssel töltött délután alatt kiderült, hogy Bea tanult írni, tudatosan ír és van módszertana, elképzelése arra, hogyan adja át a tudását, a kreatív írást, ami egy tanulható készség. Éjjel beleolvastam az átküldött kéziratába, és azonnal eldöntöttem, hogy meg kell jelennie. Ekkor meg is jött az elhatározás, hogy dolgozzunk ki egy rendszert, ami lehetőséget biztosít a magyar íróknak, hogy felfedezzék őket, és ősszel kiírtuk az első Aranymosás pályázatot. Hiszen miért pont a magyarok ne tudnának írni.

Tudjuk, hogy mindent elsőre a legdrágább megcsinálni, de ha jól fel van építve egy rendszer, akkor önfenntartóvá válik és értékeket teremt. Ezért én mindig tartós rendszerekben szeretek gondolkodni. Valójában nem is gondolok magamra üzletasszonyként, tehát a pénzszerzés számomra másodlagos kérdés, egy eszköz a célok eléréséhez, egy rendszer fenntartásához. Sokkal inkább innovátornak érzem magam, semmint üzletembernek.

Idén 9. alkalommal hirdetjük meg az Aranymosást. Mostanra, az idei újdonságokkal együtt már 46 új magyar szerző 120 könyve látott vagy lát napvilágot nálunk Csukás István és Böszörményi Gyula írásai mellett. Ez régebben teljesen elképzelhetetlen volt. Ha korábban az egész piacon meg tudott jelenni évi 1-2 új név, az már extra kiváltságot jelentett. Azáltal, hogy egyre több szerzőt ismernek meg az olvasók, egyre inkább elhiszik, hogy érdemes magyar íróktól olvasni. Nem beszélve a szakmáról, ami sokkal hamarabb reagált. A második-harmadik évben elkezdték másolni a rendszert, illetve elcsábítani a felfedezett szerzőket, amit pozitívumnak is lehet tekinteni, hiszen így más műhelyek is nyitni kezdtek a magyar írók felé.

Az általánosságban férfiak uralta vezetői szférában érezhető a férfi-női egyenjogúság csorbulása?

Érzésem szerint azok a nők, akik ezt a pályát választják és vezetőkké válnak, nem nőként gondolnak magukra ezen a terepen. Azt szokták mondani, hogy bizonyos korlátaink csak a fejünkben léteznek, és azt gondolom, hogy attól, hogy ezek a női vezetők nem különösebben foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, nincs is drámai hátrányuk. Jellemzően több a férfi, de ha valaki másként gondolkozik, mint a piaci átlag, az gyakran előnyt jelent. Én azt gondolom, hogy számomra inkább előny, hogy nő vagyok, úgyhogy nem érzem magam elnyomva. Azt is ki lehet jelenteni, hogy bár nagyon kemény, időnként kegyetlen, valahol ez mégis egy intelligens szakma, ezért nem igazán jön szóba, hogy valaki férfi vagy nő, ha a kompetencia vagy a sikeresség a kérdés.

Visszatekintve az életútjára, miben látja gyökerezni a sikeres vállalkozói létet?

Biztosan sok recept van, de én csak egyet ismerek. Az ember először azt tudja megfogalmazni, hogy mit akar adni, és nem azt, hogy mit akar kapni. Hogyha eköré sikerül szervezni egy vállalkozást, akkor lesz egy komoly húzóerő az energiában, a munkabírásban, mindazokban a segítő személyekben, akik köréje gyülekeznek; illetve az emberek fogadókészségében. Tehát ez egy nagyon komoly alap, hogy legyen egy jó cél, viszont ez egy picit idealistán hangozhat. Nagyon hamar mellé kell tenni a realitást, hogy számolni azért tudni kell, én ezt úgy szoktam mondani, hogy a legfontosabb készség az, hogy tudjon az ember kivonni. Fontos a rendszerben való gondolkozás, a munkabírás és a jó idegek. Az esetleges nehézségeket, kudarcokat, veszteségeket át kell tudni vészelni, a tanulságokat le kell vonni, a hátrányokból előnyt kell kovácsolni. És tudatosan, célszerűen kell felhasználni az erőforrásokat.

Többször említette a misszió szót, a társadalomjobbító szándékot. E tekintetben van esetleg valami a tarsolyában a jövőre nézve?

Úgy érzem, hogy bár a kiadókban pezseg az élet, a könyvértékesítésben most nem történik semmi igazán érdekes és lelkesítő. Kicsit unalmas, kicsit poros, van egy áru, amit vagy megvesznek, vagy nem, hiányzik belőle az élmény. Olyasmi a helyzet, mint a ’90-es években a gyermekkönyvekkel. Nem is értékesítés, inkább csak kereskedés. És lássuk be, egy olyan üzletágért, amit a folyamatos 2+1 akciók fűtenek és az egyéb árakciók, nem könnyű rajongani. Kellene bele spiritusz. Nemes cél az olvasók visszacsábítása, illetve hogy minél több új ember ráérezzen, főleg a fiatalok, hogy könyvekkel élni jó, az otthoni könyvtár gyarapítása örömteli és hasznos cél, gazdagítja az életet. Ezt újra át kell adni nagyon sok embernek, ennek pedig szeretnék egy mozgalom jelleget adni.

Az Alexandra hálózattal egy viszonylag nehéz terhet vettünk a nyakunkba, és hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni, ennek az lesz a célja, hogy új, felemelő élményeket nyújtson.

A Könyvmolyképzőnél azt érzékeltetjük, hogy lehet jó szórakozás az olvasás, a Bendegúz Tudásbajnokság tanulmányi versenyénél, hogy éld át a tudásszomj, a tudásszerzés örömét, az Aranymosásnál hogy a magyar írók nagyszerűek, a könyvértékesítésnél pedig azt szeretném átadni, hogy a könyv és az olvasás maga a csoda. Szeretném, ha ezek az élmények már a könyvesboltokban elkezdődnének, azok ne egyszerűen elárusító helyek legyenek, hanem élménycentrumok. Hogy azt érezzék a könyvrajongók és a könyvekkel barátkozók, hogy a könyvgalaxis körülöttük forog. Itt már nem csak azokról beszélünk, akik szeretnek olvasni, szeretik a könyveket, hanem azokról, akik még nem. Vajon hány gyermek nem volt még soha könyvesboltban? Hogyan lesz valaki könyvesboltba járó, aki eddig nem volt? Ez az edukációs feladat a miénk. A következő hetekben, hónapokban egyre több ilyen elem lát majd napvilágot a Bookangel és az Alexandra könyvesboltok által.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

könyv

könyvpiac

olvasás

könyvesbolt

könyvmolyképző kiadó