Folytatódik a tanulás: most megtudhatod, hogy zajlik a likőrkészítés

HelloVidék   
  Megosztom
Folytatódik a tanulás: most megtudhatod, hogy zajlik a likőrkészítés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága - a „TANULJUNK EGYÜTT!” ingyenes szakmai programsorozata keretében – ismét megrendezi a likőrkészítésről szóló rendezvényét. A 2019. november 29-i rendezvény helyszíne a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Sör és Szeszipari Tanszéke.

A tavasszal megtartott programra beérkezett jelentős túljelentkezés, valamint az akkori résztvevők pozitív visszajelzései alapján rendezi meg újra a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága a likőrkészítési rendezvényt. Az egynapos eseményen a résztvevők betekintést nyerhetnek a magyarországi likőrgyártás helyzetébe, a Magyar Élelmiszerkönyv e termékre vonatkozó rendelkezéseibe, a különböző likőrök elkészítésének elméletébe, a likőrgyártásban használt alap- és adalékanyagok elméleti hátterébe, a drogkivonatolási technológiákba, a növényi és emulziós likőrök gyártásának hátterébe. A program során lehetőség nyílik a szakemberekkel közvetlen beszélgetésre, konzultációra is.

A magyar piacon már régóta keresettek a különféle keserűk, likőrök. Azonban évek alatt folyamatosan változtak a vevői igények, valamint a termékre vonatkozó jogi szabályozások. Az igazgatóság célja, hogy olyan gyakorlati tudásanyagot adjon át a jelentkezőknek – azoknak is, akik régóta foglalkoznak likőrgyártással és azoknak is, akik most kezdenék –, amelyet a gyakorlatban, a további termékfejlesztések során is alkalmazhatnak.

A részletes programtervet tartalmazó meghívó itt, a regisztrációs link itt érhető el. A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az utazás költsége a résztvevőket terheli. A programokon maximum 15 fő részvételét tudják biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

likőr

likőrkészítés

tanulás

nemzeti agrárgazdasági kamara