Egyre több magyar már csak ilyen ruhákat hord: tényleg sokat spórolnak

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Egyre több magyar már csak ilyen ruhákat hord: tényleg sokat spórolnak

Szó szerint reneszánszukat élik a használtruha-kereskedések, ahol egyre jobb minőségű árut vásárolhatunk jó áron. Nem túlzás azt állítani, hogy virágzik ez az iparág a vidéki Magyarországon, hiszen vékony pénztárcával, sok türelemmel és kellő találékonysággal akár a teljes ruhatárunkat is lecserélhetjük. Persze muszáj a vásárlóknak igen szemfülesnek és kitartónak lenniük a számukra legjobb és leginkább kedvező áru felkutatása érdekében. A HelloVidék most pécsi és kaposvári kisebb és nagyobb használtruha-kereskedéseket járt be, darabáras és bálás ruhaboltot, hogy feltérképezze a kínálatot.

Sorra nyílnak meg vidéken a használtruha-kereskedések, kisebb és nagyobb üzletek is megpróbálnak minél nagyobb kínálatot adni a kisebb pénztárcával rendelkezőknek. Az is megesik így, hogy egy pécsi száz méteres szakaszon négy darab boltot is útba tudunk ejteni. Van, aki kifejezetten a női, mások a férfi ruhákra „szakosodnak”, de a nagyobbak (mint például az országban leginkább népszerűnek számító Háda) is szinte minden vidéki nagyobb településen megjelentek a budapestiek mellett.

Most már néhány éve megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre többen vásárolnak szívesen használt ruhát. Ennek talán az lehet az oka, hogy folyamatosan bővül a választék, bekerültek az igazán népszerű, „fast fashion” márkák is az árukészletbe, és persze az ár is igen meghatározó szempont maradt. Én hetente hozok új árukészletet, így forgalom szempontjából a hét eleje a legerősebb. A vásárlók leginkább a minőség, hossz és méret, valamint a vastagság alapján választanak

– mondta el a HelloVidék kérdésére Dróczi Rita, az egyik kisebb pécsi kereskedés vezetője, aki több mint öt éve nyitotta az üzletét.

Hasonlóan vélekedik a három üzlettel mellette dolgozó Kovács Józsefné is, aki szerint a használtruha-kereskedés azért mindig egyfajta lutri, mert szerencse kérdése, hogy hol, mikor és milyen ruhadarabokra bukkanunk. Egyértelmű, hogy aki legjobb, minőségi és márkás darabokra vadászik, azoknak hetente akár többször is érdemes bemennie a boltba.

Majdnem ez a tendencia a bálásruha üzletekben is, ahol nem darabra, hanem kilogrammra tudunk használt ruházati termékeket vásárolni. Úgy tűnik, ez a forma a vásárlók és nézelődők számát tekintve még mindig igazán népszerű. Hogy miért? Az egyik kaposvári üzletben beszélgetve a vevőkkel megtudtuk, hogy bizony érdemes hetente akár több alkalommal is benézni.

A tendencia ugyanis a következő: a hét elején érkező hatalmas árukészletből hétfőn még bőven tudnak válogatni a vásárlók, viszont ennek ekkor a legmagasabb az ára. Kedden már kisebb a választék, de ezzel párhuzamosan csökken az ár és ez a tendencia folytatódik egészen a hét végéig, amíg el nem fogy a készlet. A legolcsóbban tehát a hétvégén vásárolhatunk, viszont ekkor tudunk a legkevesebb holmiból válogatni.

Tudjuk, hogy a vásárlás nagyban függ a fizetésektől és ez jól látszik a forgalmunkon is. A hónap elején, illetve tizedike környékén abszolút tele van az üzlet. Azt látom, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a használt ruhákra, mert az emberek ráeszméltek arra, hogy ugyanazt az árut akár harmad- vagy negyedáron megkaphatják. Az a tapasztalat, hogy a vevők szisztematikusan végignézik az árukészletet, keresik a megfelelő méreteket, miközben az egyedibb vagy számukra különlegesebb darabokért néha akár „vérre menő” küzdelmekbe is hajlandóak belemenni

– válaszolta kérdésünkre Csitika Magdolna, az egyik kaposvári üzlet eladója.

Az egyik legnépszerűbb használtruha-kereskedéseknek azonban még mindig a Háda üzletek számítanak, akinek a second hand piacon nincs ellenfele. A kínálat óriási, az árukészlet folyamatosan megújul, minőségi angol ruhákat lehet kapni jó áron. A vásárlókkal beszélgetve megtudtuk, hogy miért a Háda egyértelműen a vásárlók egyik nagy kedvence.

Lássuk, hogy például mik ezek az indokok:

  • „Nagyon szeretem a márkás ruhákat, de nem igazán engedhetem meg magamnak. Itt mégis kedvező áron jutok hozzá.”
  • „Itt nem érzem úgy magam, mintha egy turkálóban lennék.”
  • „Szeretem a márkás dolgokat. És ha jó áron van, az a főnyeremény.”
  • „Kellő türelemmel tökéletes alapdarabokat szoktam találni.”
  • „Korábban csak az alacsonyabb ár miatt jártam ide, de most már tudatosabban vásárolok.”
  • „Amikor szüksége van a gyereknek, csak beugrom és biztosan találok egy új pólót, pulcsit vagy nadrágot. Ráadásul úgyis hamar kinövi, így nem szeretek túl sok pénzt költeni rá.”
  • „Szerintem én már függő vagyok és megvannak a kedvenc turijaim, ahová rendszeresen járok.”
  • „Ritkán jövök, de csak olyankor, amikor van rá körülbelül egy órám. Egyszerűen képtelenség végignézni mindent, szóval ha mégis rászánom magam, akkor szépen lassan, vállfáról-vállfára végigjárom a boltot.”

Ezért nem véletlen az sem, hogy a Háda-üzletekben mintegy 5 000 tonna ruha fogy évente. Az utóbbi években számos plázában (így Pécsett, Kaposváron, Kisvárdán, Miskolcon és Nyíregyházán is) megjelentek ezek a boltok. Úgy tűnik, a vásárlók nagy örömmel fogadták őket, hiszen van olyan üzlet, amely már több mint egy évtizede működik.

És most nézzük az árakat: egy női farmer jelenleg 1990-3990 forint, egy szövetnadrág 2490-2990 forint, egy blézer 2990-3990 forint, egy kabát 4990-6990 forint (attól függően, hogy szőrmés, szövet, pufi vagy műbőr), egy ruha 2990-4990 forint (még a nagyon márkás darabok is az utóbbi árkategóriába tartoznak), egy melltartó 790-1290 forint , egy póló 1490-2490 forint, egy pulóver 2490-4990 forint, egy kardigán 1490-2490 forint, egy ing 1490-2990 forint. A férfiak esetében az átlagár egy farmer esetében 2990-3990 forint, egy pólónál 1490-2990 forint, egy kabátnál 6990-9900 forint és az ingeknél 1990-2990 forint.

A HelloVidék kis körútja alapján bátran kijelenthetjük, hogy a használt ruha a sztereotípiákkal ellentétben ma már egyáltalán nem ciki, sokkal inkább tudatos, pénztárcabarát és valahogy még az ökostílust is magában foglalja. Egyre többen választják ezt a fajta öltözködési alternatívát, amivel a bővülő kínálatnak köszönhetően nem kell lemondani a stílusos és divatos ruhákról sem, plusz néha akár olyan márkákat is megvásárolhatunk, amelyet eredeti áron egészen biztosan nem engedhetnénk meg magunknak.

Az erre épülő trend már blogokat és vlogokat is életre hívott, ahol nem csak second hand piacon vásárolt ruhákat és „outfiteket” mutatnak be, hanem többek között olyan kérdésekre is választ adnak, mint „hogyan mossam ki a turiszagot a ruháimból”, „melyek a legjobb magyarországi turkálók?” vagy „a használt ruha vásárlás, mint a fenntarthatóság eszköze”.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

használt ruha

turkáló

second hand

divat