Több száz milliós beruházás: kapacitásbővítés kezdődik a nemesnádudvari gyárban

MTI   
  Megosztom
Több száz milliós beruházás: kapacitásbővítés kezdődik a nemesnádudvari gyárban

Közel 320 millió forint európai uniós támogatásból technológiai korszerűsítéssel bővítette bútorgyártó kapacitását a Bács-Kiskun megyei Nemesnádudvaron működő Délity Bútor Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

A 636 millió forint összköltségű beruházás eredményeként a cég termelési kapacitása várhatóan 5 százalékkal bővül. Délity József elmondta, vállalkozásukat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 50 százalékos intenzitású pályázati forrásából fejleszthették. Az elmúlt kilenc hónapban a gyártáshoz kacsolódó és anyagmozgatógépeket szereztek be. Ezek mellett a villamoshálózat kiépítésére és egy tervezőszoftverre is költöttek.

A Délity Bútor Zrt. 1984-ben egyszemélyes asztalosműhelyként kezdte meg működését kisbútorok gyártásával. Ma már 12 ezer négyzetméter összterületű üzemcsarnokaikban kisbútorok és 13 elemes bútorcsalád gyártásával, valamint egyedi projektek megvalósításával foglalkoznak. Az elmúlt években közel kétmilliárd forintot fordítottak fejlesztésekre.

A vezérigazgató kiemelte, hogy vállalkozásuk széles termékpalettával rendelkezik mind a lakossági, mind az irodabútorok terén. Az eladott termékek mennyiségét nézve a lakossági bútorok gyártása a nagyobb volumenű, az irodabútorok eladásából viszont nagyobb jövedelmük származik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 91 főt foglalkoztató nemesnádudvari Délity Bútor Ipari és Kereskedelmi Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 1,75 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 1,78 milliárd forint volt. A társaság árbevételének mintegy 4 százaléka származik exportértékesítésből, termékeit Hollandiába, Romániába, Luxemburgba és Szlovákiába szállítja. A vállalat adózott eredménye 2018-ban mintegy 256 millió, míg 2017-ben nagyjából 373 millió forint volt.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bútor

bútorgyár

bútorgyártó

támogatás

beruházás

kapacitásbővítés

kapacitásnövelés