Tovább dübörög fásítási program: rengeteg csemetét ültetnek Fejér megyében is

HelloVidék   
  Megosztom
Tovább dübörög fásítási program: rengeteg csemetét ültetnek Fejér megyében is

Erdőben járni jót tesz a léleknek, emellett az erdő hozzájárul a klímavédelemhez, véd a fénytől, az erróziótól, a gazdaságnak és az egész társadalomnak hoz hasznot – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országfásítási Program székesfehérvári állomásán.

Az Agrárminisztérium a novemberben indított programmal szeretné ráirányítani a közvélemény figyelmét a hazánkban zajló erdősítésekre, a meglévő erdők minőségi fenntartására, az erdőgazdálkodás gazdasági, és a klímavédelem társadalmi fontosságára

- fogalmazott az államtitkár, aki hangsúlyozta, a térség szakmai elkötelezettségét jól példázza, hogy az országos ültetések egytizedét Fejér megyében valósítják meg. Mint mondta, az ősszel kezdődött ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Az állami erdőgazdaságok mintaprogramjának célja az erdőgazdálkodási tevékenységre és a klímavédelemre való figyelemfelhívás mellett az erdőterület növelése.

A Vidékfejlesztési Program 40 milliárd forint keretösszeggel támogatja az erdőtelepítést. Ezen túlmenően a tárca 12 éven keresztül támogatást biztosít az erdők fenntartásához, valamint 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tett közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához

- emelte ki Feldman Zsolt, majd kitért arra is, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításával, és az Országfásítási Programmal létrejövő fenntartható erdőtelepítéssel azt remélik, hogy a következő három-öt évben legalább huszonötezer hektárnyi új zöldterület jön létre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szimbolikusnak nevezte a térségben indult programot. Mint fogalmazott, fontos, hogy az erdősítésen túl a belterületen is növekedjen a zöldfelület aránya. Az Országfásítási Programba illeszkedik a város által évekkel ezelőtt elindított Fehérvár Tüdeje terv, melynek részeként már az első négy hektár erdőt el is ültették, jövő év tavaszáig pedig még több mint százezer fát ültetnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellividék

fásítás

fásítási program

faültetés

faültetési program

agrárminisztérium

mezőgazdaság