Pécsről indult és Ciprust is meghódította az új magyar luxustermék

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Pécsről indult és Ciprust is meghódította az új magyar luxustermék

Sárgák, kékek, zöldek, lilák és rózsaszínek. Apró manóházak, tekergő indák, élénk fantáziavirágok vagy épp tengeróceánok lakói köszönnek vissza Melegh Andrea selyemre festett képein, selyemsálain és -kendőin. A pécsi selyemfestő formavilága, színharmóniája egyéni és mással nem összetéveszthető. Unikális termékeivel már elbűvölte mind a szakmát, mind az egyedi portékákra vágyó vevőket. Most a HelloVidéknek elárulta azt is, hogy mitől lesz egy kézműves termék piacképes, kinek a számára lehet értékes és miként válhat önálló turisztikai termékké?

HelloVidék: A selyemfestés első hallásra valami nagyon egzotikus és misztikus dolognak hangzik. Az lenne?

Melegh Andrea: Inkább azt mondanám rá, hogy egyedi, különleges és a célja a kitűnő minőségű végtermék. Persze nevezhetjük misztikusnak is, hiszen a színekkel játszom és dolgozom. Valamennyi képes ugyanis arra, hogy érzéseket és hangulatokat fejezzen ki. Én úgy is hívom ezeket például, hogy nevető sárgák, nedves kékek, bársonyos zöldek, daloló rózsaszínek, vagy épp méltósággal teli lilák.

Honnan indultál?

Több mint huszonöt éve főállású vállalkozóként dolgozom és ebben a feladatomban például különböző arculatokat gyártok, számítógépes grafikákat készítek. Ez már önmagában egy kreatív és bizonyos elmélyülést igénylő munka, ami ha jól belegondolunk, nem is áll olyan távol a művészettől. Bár világ életében nagyon szerettem rajzolni, festeni és alkotni, mégis csak úgy tizenhat évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a selyemfestéssel. Hobbiként indult, amikor megtanultam bánni az anyagokkal és a színekkel, kikísérleteztem a legjobb technikákat és folyamatosan tanultam, fejlesztettem magam. Nem volt ez több, mint egy szerelem, amivel szívesen töltöttem az időmet munka mellett. Aztán egy nap minden megváltozott.

Mi történt, ami ennyire megváltoztatta az ezzel kapcsolatos gondolkodásodat?

Ahogy említettem, főállásban arculatokat terveztem és érkezett hozzám az egyik cégvezető a megrendelt anyagot átbeszélni. Meglátta a falon a selyemre festett képeimet, amelyek annyira megtetszettek neki, hogy felajánlotta, hogy szervez nekem egy kiállítást. Elsőre nem is igazán hittem el, hogy ez megtörténhet és miután tényleg csak hobbiból festettem, ezért kértem egy kis haladékot a gondolkodásra. Végül természetesen igent mondtam, de a kiállítás előtt nagyon izgultam. Alig akartam elhinni, hogy ilyen átütő sikert arattak a képeim! Már a megnyitón eladtam hat festményemet, ami nem csak kezdte a hitemet megerősíteni a festésben, hanem anyagilag is visszahozta mindazt, amit addig belefektettem az alkotásba. Ma már több mint háromszázharminc eladott festménynél tartok és nagyon hálás vagyok az első lehetőségért, ami elindított ezen az úton.

Hogyan kerültek a ma már védjegyeddé vált sálak a képbe?

Őszintén szólva nem is emlékszem pontosan, de egyszer csak elkezdtem sálakat festeni. Az ehhez szükséges alapkészlettel már rendelkeztem és amikor mélyen befelé fordultam, akkor éreztem, hogy ez most valami más lesz. Így lesz minden egyes, egyedi selyemsálam egy-egy önálló műalkotás. Az első sálat megrendelésre készítettem és a vevő hozta az ötletet. Sokáig beszélgettünk arról, hogy mi látna szívesen vissza a ruhadarabon, milyen színeket kedvel és hogy ezek közül melyik emeli ki igazán az ő személyiségét. Ez a képekhez képest egy jóval komplexebb és nagyobb odafigyelést igénylő munka, hiszen teljesen másként kell komponálni és tervezni. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy ezt a sálat hordani fogják és ugyanolyan fantasztikusan kell kinéznie kifeszítve és összeráncolva is. Ez egy teljesen más szemléletet kíván az alkotótól.

Érzel ebben egyfajta küldetéstudatot?

Abszolút. Mindig azt hangoztatom, hogy én kreatív háttérmunkát végzek és a vizuális környezetnevelés a feladatom.

Mitől lesz igazán jó – szóval szép, egyedi és harmonikus – egy selyemsál?

Elsőként fejben kell átgondolni, hogy pontosan mit is szeretnénk viszont látni a keretre feszített, rögzített selymen. Ez azért is nagyon fontos, mert ez egy olyan munka, amiben később nincs már javítási lehetőség, tehát érdemes maximalistaként nekiállni. Az alapanyag legyen mindig valódi hernyóselyem és a festési technika profi szintű. Őszintén mondom, hogy ezután a kivitelezés már a legkevesebb. Egy egyszerűbb anyagot másfél óra alatt megfestek, de előtte kellett az a több évnyi tapasztalat, gyakorlás, önfejlesztés és munka. Van persze olyan sál is, amihez több napi munka szükséges. Ilyenkor vissza-visszatérek a selyemfestő kerethez legalább még három napig, hogy mindig finomítgassam, tökéletesítsem a végeredményt. Az a tapasztalatom, hogy utána viszont már nem szabad többet hozzányúlni.

Mikor hitted el ténylegesen, hogy érdemes a selyemfestéssel foglalkoznod és erre szentelni az idődet, energiádat, nem kímélve az anyagi befektetéseket?

Két évvel ezelőtt meghívtak egy kilenc napos mesterember-kiállításra Milánóba. Előtte lázasan tanultam olaszul, hogy megértessem magam, de fél szavakból is megértettük egymást. Egyre csak azt hallottam, hogy „belissima” és „la artista”. Ott hittem el, hogy tényleg jó, amit csinálok. Azonnal meglátták a selyemsálakban az egyediséget és a kézimunkát. Annyit adott nekem, amiből utána hosszú időn át tudtam töltekezni és építkezni.

Nemrég Cipruson jártál, ahol hat másik országgal együtt osztottál meg jó gyakorlatokat.

Ez az úgynevezett Cult-CreaTE projekt, aminek az a célja, hogy támogassa azon kreatív ipari vállalkozásokat, akik termékei a turizmusban is megjelennek. A program tavaly ősszel indult és most a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Ipari Kamara biztosította számomra a megjelenési lehetőséget. A Kreatív Ipari Klaszter és a Pécsi Turizmus Egyesület mellett így én képviselhettem Magyarországot. A tanulmányút egyfajta bemutatkozási lehetőséget is adott, amit projektlátogatásokkal tettünk még hasznosabbá. Miután Ciprus turizmusa főleg a tengerpartra összpontosít, ezért a fővárosban kialakított Művész Negyedet nem igazán bővelkedik látogatókban. Hét ország képviselői együtt ötleteltünk azon, hogyan lehetne ez utóbbin változtatni. Én személy szerint az általam tartott workshopokról, táborokról és egyedi kiállításokról beszéltem leginkább. Ahogy láttam, az előadás motiváló hatással a hallgatóira, hiszen megmutattam, hogyan keressék meg célközönségüket és mozgósítsák azt akár a ciprusi kreatív vállalkozók is.

Mitől lesz egy ötlet piacképes?

Nagyon fontos, hogy jól határozzuk meg a célközönséget, akit szeretnénk elérni a termékeinkkel. Én a felső kategóriát választottam a selyemkendőkkel, így minden egyes terméknél arra törekszem, hogy az legyen egyedi és különleges. Elképzelem a hölgyeket, akik majd hordják őket mondjuk a színházban vagy egy kiállításon. Az egyediség kapcsán szintén fontos szempont, hogy az adott termék ne jöhessen szembe velünk az utcán. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én azt szeretném, ha a sálak viselői ehhez öltözködnének és nem fordítva. Ezért is készítek finomabb, vagányabb, habos-babos, nőies, babás, de férfiasabb darabokat is. Arra törekszem, hogy a végeredmény legyen „szalon fashion”, ami sokáig gyarapítja a ruhatárunkat és soha ne akarjuk lecserélni.

Kinek a számára lehet érdekes egy ilyen exkluzív termék?

A vevőkörömbe elsősorban a kreatív emberek tartoznak, akik szeretik és igénylik a szépet, egyedit és értékelik a kétkezi munkát. Leginkább üzletasszony, orvosok és ügyvédek vásárolnak nálam, néha maguknak, máskor a rokonoknak vagy a családnak. Kifejezetten jó vevőnek számítanak a nyugdíjasok is, ők az egészen „finomra hangolt” darabokat kedvelik. A minap is járt nálam egy nyolcvan éves hölgy, aki vásárolt egy világos rózsaszínű sálat, ami remekül passzolt a személyiségéhez.

Miként válhat egy selyemsál önálló turisztikai termékké?

Selyemfestő táborokat és workshopokat tartok. Előbbiek során egy kisebb csoporttal utazunk, hogy más városokban nyerjünk inspirációt, így idén már megfordultunk Orfűn, Majson, több Balaton környéki településen és Horvátországban is. Az utazásokkal vendégéjszakákat is generálunk, a táborok során készült selymeket pedig kiállítás formájában mutatjuk be a publikumnak. A workshopokon a résztvevők saját maguk tudják elkészíteni a sálakat és számomra örömöt okoz, hogy alkothatnak és kreatívak lehetnek. Most, karácsonyhoz közeledve még inkább megnő az érdeklődés, hiszen sokan szeretnének egyedi, saját készítésű ajándékot tenni a fa alá.

Milyen áron lehet ma eladni egy ilyen egyedi terméket?

A kisebb és úgymond „egyszerűbb” selyemsálak körülbelül hatezer forintba kerülnek, de a nagyobb, bonyolultabb, jobban kidolgozott és leginkább egyedi termékek ára elérheti akár a harmincezer forintot is. Nincs webshopom és egyelőre nem is szeretnék. Ez ugyanis nem tömeggyártás, és az igazán tökéletes darab kiválasztásához szükséges a személyes kapcsolat.

Mennyire nagyra törőek a jövőbeli terveid?

A vállalkozásomba már beépítettem a textilfestést és az oktatást is, így a határ a csillagos ég. Vettem egy telket Pécs mellett, a házamtól mintegy kettő és fél kilométerre. Ott szeretnék festő táborokat tartani, külföldi alkotókat is bevonva. Ez utóbbi tervemhez már partnereket is találtam, de a kilétük egyelőre titok. A telek választása nem véletlen: a hegy tetején van, ahonnan látni a napfelkeltét és s naplementét is.

Fotó: Jeki Gabriella

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kézműves

selyem

selyemfestő

foglalkozás

divat