Bejött a rezsiutalvány a nyugdíjasoknak: már majdnem mindet beváltották

MTI   
  Megosztom
Bejött a rezsiutalvány a nyugdíjasoknak: már majdnem mindet beváltották

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta.

November végéig a mintegy 7 és fél millió kézbesített rezsiutalvány kétharmadát postákon váltották be a nyugdíjasok, összesen 15 milliárd forint értékben. Az őszi hónapokban az utalványokat inkább az áramfogyasztás kiegyenlítésére használták fel, kevésbé a gázszámlákra - olvasható a közleményben.

A beváltás március végéig lehetséges, a postákon azonban már a kézbesítés első hetében jelentős számban fizettek ki csekkeket a rezsiutalvánnyal, októberben pedig az összes utalvány egyharmadát használták fel.

A postai beváltási statisztikák szerint az elmúlt három hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb arányú az adott hónapon belül a beváltási arány, jellemzően a csekkek befizetési határideje erre az időszakra esik. Az októberi napi átlagos 100 ezer feletti beváltások novemberben már csökkentek, az egy napon felhasznált rezsiutalványok száma átlagosan 62 ezer körül alakult. A Magyar Posta várakozásai szerint a legtöbben még idén felhasználják a szeptemberben kapott rezsiutalványokat.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rezsi

rezsiutalvány

posta

beváltás

utalvány

nyugdíj

nyugdíjas