Rájár a rúd a méhészekre: nem tudnak megélni, sorra szállnak ki a szakmából

MTI   
  Megosztom
Rájár a rúd a méhészekre: nem tudnak megélni, sorra szállnak ki a szakmából

Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt - mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke.

Békés megyében 6-7 százalékkal csökkent a méhcsaládok száma az elmúlt évben. Egyre többen felhagynak a méhészkedéssel, a megyei egyesületnek jelenleg 620 tagja van, harminccal kevesebb a tavalyinál - tette hozzá, megjegyezve, hogy a méheket kártevők és különböző vegyszerek is pusztítják.

Haász Ferenc elmondta, hogy az idei a kedvezőtlen időjárás miatt kifejezetten rossz év volt a méhészek számára, akik "akácból és napraforgóból sem tudtak közepes termést sem kihozni". Ehhez párosul az elmúlt tizenöt év legalacsonyabb felvásárlási ára, a nagybani piacon egy kilogramm vegyes méz az ilyenkor szokásos 700 forint körüli ár helyett 600 forint, az akácméz kilójáért 1250-1300 forintot adnak, ami körülbelül 200 forinttal kevesebb a "normál árnál" - ismertette.

Az árválságot az Európai Unióba külföldről beáramló mézek okozzák, ezen védjegyhasználattal lehetne segíteni a szakember szerint. A megyei méhészegyesület elnöke szerint a válságból az egyik kiút a technológiai fejlesztés lehetne, amire vannak támogatások, a nehézséget az okozza, hogy főként utófinanszírozásúak. Jövőre a jelenlegi kétszeresére, ezer forintra nő a beporzási támogatás - jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte nem a támogatásnak, hanem a piaci árnak kellene megmentenie az ágazatot.

A legfontosabb az lenne, hogy a vásárlók tudatosan keressék a jó magyar mézet, ezért rendeznek mézes reggeliket az iskolákban, ezért kóstoltatják a fajtamézeket a fesztiválokon

- mondta. Haász Ferenc szerint e téren látszik némi előrelépés, az elmúlt 3-5 évben 20-50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami jelenleg egy kilogramm körüli, ám még mindig elmarad a 2,5 kilogrammos átlagos nyugat-európai szinttől.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne most szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mezőgazdaság

agrár

gazdaság

méh

méhészet

növénytermesztés

beporzás