Hivatalos: ennyivel emelkedik a nyugdíj 2020-ban

Portfolio   
  Megosztom
Hivatalos: ennyivel emelkedik a nyugdíj 2020-ban

Ahogyan az lenni szokott, a kormány az év végén rendeletben hirdette ki a nyugellátások és egyes más ellátások 2020. január havi emeléséről szóló döntéseit - írja a Portfolio.

A rendelet legfontosabb pontja, amit egyébként a 2020-as költségvetés elfogadása óta tudunk (ez a mérték volt ugyanis a kormány jövőre várható inflációs prognózisában):

Az e rendelet alapján emelendő, 2020. januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani - mondja ki a közlönyben szerdán, Orbán Viktor aláírásával megjelent rendelet. Az is szerepel a döntésben, hogy "ha egy személy részére egyidejűleg több, e rendelet alapján emelendő ellátást folyósítanak, az ellátásokat külön-külön kell emelni".

Mennyit is jelent ez jövőre?

Már a 2020-as költségvetés nyári beterjesztésekor megírtuk, hogy a 2,8%-os éves inflációhoz kötött nyugdíjemelés mit jelent az átlagnyugdíj összege esetén. Idén az öregségi nyugdíjasok a legutóbbi statisztika szerint 135 ezer forintot kaptak kézhez átlagosan. Vagyis nominálisan az átlagos nyugdíjas havi 3780 forintnyi pluszt kaphat pluszban 2020-ban, éves szinten ez 45360 forintnyi többletnyugdíjat jelenthet jövőre.

2020-ban is lesz lehetőség nyudíjprémiumra, mivel teljesülhetnek a törvényi feltételek, vagyis a GDP-növekedés az előírt 3,5% felett lehet (4% a terv). Egy átlagnyugdíj esetén ez annyit tesz, hogy jövőre egyszeri 10 ezer forintos prémiumban részesül az illető.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

pénz

nyugdíj

emelés

nyugdíjemelés