Sportolni és rendezvényeket tartani is lehet majd a nagykanizsai szupercsarnokban

MTI   
  Megosztom
Sportolni és rendezvényeket tartani is lehet majd a nagykanizsai szupercsarnokban

A városban egymást érik most a fejlesztések: pénteken adják át a forgalomnak a korábbi autóútból autópályává fejlesztett M70-est, emellett elkezdődött a mostanra betelt ipari park 100 hektáros bővítésének munkálata is. 

Megkezdődött Nagykanizsán a Modern városok program keretében megvalósuló multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építése. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: a Modern városok program keretében, állami forrásból,

Ugyanennek a programnak a részeként készült el a korábbi autóútból autópályává fejlesztett M70-es, amit pénteken helyeznek forgalomba. Emellett elkezdődött a mostanra betelt ipari park 100 hektáros bővítésének munkálata is a városban.

Balogh László polgármester arról beszélt, hogy a korábban tervezett összeget az állam kiegészíti, így összesen mintegy 15 milliárd forintból épülhet meg a nagykanizsai sport- és rendezvénycsarnok. A megemelt összegről a támogatói okirat módosítását szerdán aláírták, csütörtökön pedig a ZÁÉV Zrt.-vel is aláírták a kivitelezői szerződést. A befejezésre hatszáz napos határideje van a cégnek, vagyis 2021 nyarának végére készülhet el a nagykanizsai létesítmény.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nagykanizsa

fejlesztés

csarnok

beruházás