Jó hír a gazdáknak: új technológia segíthet az aszály leküzdésében

MTI   
  Megosztom
Jó hír a gazdáknak: új technológia segíthet az aszály leküzdésében

A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.

Az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához. A három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden 21. századi elvárásnak is

- magyarázta a szakember, aki kitért arra is, hogy az agrártárca törekszik arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gazdatársadalommal a talajkezelési technológiákban rejlő lehetőségeket, előnyöket. Ennek érdekében bemutató projektek létrehozását tervezik.

A talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása

- tette hozzá Nagy István.

Az algakészítményt és a baktériumkészítményt az Albitech Kft. gyártja, az AGRO.bio Hungary Kft. pedig forgalmazza, a talajkondicionálót a Water&Soil gyártja és forgalmazza

- emelte ki Bencsik Attila, az Albitech Biotechnológia Kft. ügyvezető igazgatója.

A homokhátsági talajmintán végzett kísérletek alapján az öntözéses növénytermesztés esetén kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélküli technológiában pedig magasabb terméshozam és jobb termésbiztonság prognosztizálható

- mondta Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója, aki az Albitech Kft. a sajtótájékoztatót megelőzően a helyszínen az agrárminiszternek bemutatta az algagyártás új fejlesztéseit és az algalaboratóriumainak tevékenységét, valamint Kutasi József kutatásvezető ismertette a cég kutatásfejlesztési eredményeit és terveit.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdák

talaj

talajkezelés

technológia

aszály

földek