Létszámcsökkentés a kecskeméti Mercedesnél

HelloVidék   
  Megosztom
Létszámcsökkentés a kecskeméti Mercedesnél

Több dolgozóját bocsátotta el a kecskeméti Mercedes-gyár - írja az Index.hu. A lap információi szerint a karosszériaüzemben volt létszámcsökkentés. A cég közlése alapján nincs szó tömeges elbocsátásról, hétfőn néhány egyedi esetben került sor munkaszerződések felbontására.

Több dolgozóját bocsátotta el január 6-án a kecskeméti Mercedes-Benz üzem. A lap információi alapján a négy részleg közül a karosszériaüzemben volt létszámcsökkentés. A karácsonyi időszakban két hétre le is állt a gyártás (a cég közlése szerint ez évek óta bevett gyakorlat, nincs köze a leépítéshez), majd január 6-án az első munkanapon váltak meg a dolgozóktól.

A Mercedes hangsúlyozta, hogy nincs szó tömeges elbocsátásról, hétfőn néhány egyedi esetben került sor munkaszerződések felbontására. A döntés az egyes gyártási folyamatok optimalizálása révén elért hatékonyságnövekedéssel függ össze.

A 2019-es év hosszú ideje az egyik legrosszabb év volt a német autóiparban, több százezer munkahely került veszélybe Németországban, ezért várható volt, hogy a leépítések előbb-utóbb Magyarországot is elérik - áll a cikkben.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban nincs szó tömeges elbocsátásról. Hétfőn néhány, egyedi esetben került sor munkaszerződések felbontására: ez a döntés az egyes gyártási folyamatok optimalizálása révén elért hatékonyságnövekedéssel függ össze. Kérjük megértését, de az érintettek magánszférájának és személyes adatainak védelme érdekében a témában további információt nem adhatunk. A Mercedes-Benz kompaktautói iránti világszerte élénk kereslet miatt a kecskeméti gyár termelési programja 2020-ra is telített, így január 6. óta – a téli karbantartási szünetet követően - ismét teljes kapacitással folyik a termelés a gyárban

- írta a HelloVidéknek a kecskeméti Mercedes.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

mercedes

autó

ipar

létszámcsökkentés

munkaerő

német autóipar

válság