Változások az egészségügyben: januártól emelkedik az alapbér

MTI   
  Megosztom
Változások az egészségügyben: januártól emelkedik az alapbér

Januártól emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére a 2016-ban indult többlépcsős béremelési program folytatásaként, illetve országos fejlesztések indulnak a nővérszállókkal kapcsolatban.

14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és idén novemberben még várható egy újabb 20 százalékos béremelés is. A témával kapcsolatos sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy az emelés a 2016-ban elindult többlépcsős béremelési program folytatása, amelynek részeként 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal növekedett az alapbér és az ideit követően, 2022 januárjától újabb 30 százalékos béremelés lesz. Az idén januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint: a két béremelés fedezete 82 milliárd forint.

Ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek - ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak - emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének

- mondta Horváth Ildikó az egészségügyért felelős államtitkár.

Az államtitkár szerint a béremelés az ágazatban dolgozók megbecsülésének az egyik legfontosabb eleme, de a továbbiakban a kormány a lakhatási körülményeken is javítani kíván, ezért az ország tizenkét helyszínén uniós forrásból 9 milliárd forintot fordítanak nővérszállók építésére, illetve a fővárosi kórházak vonzáskörzetében 42 milliárd forintból újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók.

A fejlesztések nyolc kórházhoz kapcsolódóan valósulnak meg, a beruházásokat 2022 végére szeretnék befejezni

- fogalmazott.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

egészségügy

egészségügyi dolgozó

fizetés

béremelés

alapbér

nővérszálló