Átalakítanák a minimálbérezést: jöhet az egyesített, kötelező fizetés?

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Átalakítanák a minimálbérezést: jöhet az egyesített, kötelező fizetés?

Napirendre kerülhet a minimálbérezési rendszer teljes átalakítása, a két alkalmazott összeg arányos egységesítésével. Ennek időszerűségével a Magyar Nemzetnek nyilatkozó gazdasági szereplők mindegyike egyetért. Az egységes kereset idén bruttó 199 ezer forintra jönne ki, ezzel a hazai minimálbér Európa középmezőnyébe kerülne, valós képet adva a keresetekről - írja a Magyar Nemzet.

Ahogy a portál írja, az általuk megkérdezett gazdasági szakértők egységesen támogatják a minimálbérrendszer teljes átalakítását. A szakemberek úgy vélik, hogy egy új, egységes minimálbér rendszer kialakítása a szegénység gyorsuló visszaszorulását, a gazdaság fehéredését és kevesebb adminisztrációt igényelne. Valamint az így megadott legkisebb kereset már nemzetközi szinten is reális képet adna a magyar bérhelyzetről.

A 2020-tól bruttó 161 ezer forintra emelkedő klasszikus minimálbér és a középfokú végzettséghez kötött, 210,6 ezer forintra növekvő garantált bérminimum egységesítésével a kötelező legkisebb kereset idén bruttó 199 forintot, azaz 620-650 eurót érne el. Így hazánkban kapnák a dolgozók a 22 minimálbért alkalmazó tagállam közül a tizenkettedik legnagyobb összeget. Ehhez a most alkalmazott minimálbér 25 százalékkal emelkedne. Az idei évre számított bruttó 199 ezer forint felett keresők fizetése ugyanakkor nem csökkenne, sőt a kötelező legkisebb keresettől függetlenül – a várakozásoknak megfelelően átlagosan 8-10 százalékkal – nőne

- emelte ki a Magyar Nemzet.

Kifejtették azt is, hogy a minimálbérnél kevesebbet nem kereshetnek az alkalmazottak. A bérminimumhoz középfokú végzettség szükséges, amely a legtöbb munkakörhöz elvárás.

A Pénzügyminiszté­rium legfrissebb adatai szerint:

  • Hivatalosan 250 ezer munkavállaló dolgozik idén minimálbérért, és nagyjából 800 ezer fő a garantált bérminimum összegét keresi.
  • Azoknak a száma, akik minimálbért keresnek egymillió főre csökkent 2018 és 2020 között.
  • A közszféra közel 700 ezer alkalmazottja közül összesen 20 ezer fő kap minimálbért, valamint 149 ezer kap garantált bérminimumot.

A versenyszférában alig van hatása a minimálbérnek a keresetekre. A vállalatok a reálgazdasági folyamatokat veszik figyelembe, a munkavállalók iránti magas kereslet mellett alacsony kínálat tapasztalható. Eljárt az idő a kötelező legkisebb keresetek rendszere felett, az átlagbérek régóta jelentősebben nőnek. Nem kívánt hatásai is vannak a minimálbérnek: a 161 ezer forintra bejelentettek döntő többsége vélhe­tően jövedelme egy részét zsebbe kapja, feketén dolgozik

- fejtette ki Parragh ­László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hogy mit mondott még a témával kapcsolaban és, hogy mit gondol erről a Munkástanácsok Országos Szövetsége arról további információ itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

fizetés

minimálbér

magyar kereskedelmi és iparkamara