Megnyitott a kedvelt étterem: teljesen megújult a Tiszacsegei Halászcsárda

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Megnyitott a kedvelt étterem: teljesen megújult a Tiszacsegei Halászcsárda

A halfogyasztás növekedéséről is beszélt az agrárminiszter szerdán, a 110 millió forintból felújított tiszacsegei halászcsárda átadásán.

Nagy István azt mondta, a kormány és a tárca számára fontos, hogy a családok egészségesen táplálkozzanak, a magyar halak nagyon finomak, és örvendetes, hogy az elmúlt tíz évben nőtt a halfogyasztás.

Az egy főre jutó halfogyasztás elérte a 6,73 kilogrammot. Az a cél, hogy ez a mennyiség 2023-ra egy kilogrammal növekedjen

- tette hozzá a miniszter megjegyezve, hogy ennek érdekében számos intézkedést tettek.

Nagy István megemlítette, hogy a fogyasztási célú hal, halfilé, halhús áfáját 27-ről 5 százalékra mérsékelték, beleértve a tiszai halászléhez nélkülözhetetlen ikra, haltej és halmáj forgalmi adóját is. Bevezették a Minőségi Magyar Hal védjegyet, hogy a termékkínálaton belül könnyen meg lehessen különböztetni a magyar termelésű minőségi halakat, hazai haltermékeket

- fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy a haltermelés további növelése érdekében folyamatosan zajlik a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek státuszának vizsgálata, használatuk rendezése.

A Magyar Halászati Operatív Program keretében 16 milliárd forintot fordítanak a halászati ágazat fejlesztésére. A halfogyasztást ösztönző intézkedések mellett a horgászat is kiemelt figyelmet kap az agrártárca munkájában

- emelte ki Nagy István.

A nyilvántartott horgászlétszám több mint 150 ezerrel bővült az elmúlt időszakban, és 2019 végére elérte az 560 ezer főt. Törvénymódosítás révén a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) számos állami feladat ellátását átvállalta, a közfeladatok ellátásához az biztosít forrást, hogy a halgazdálkodás fő állami bevételét jelentő díjak 2019 óta közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezik

- ismertette Nagy István.

A csárdaavatón a miniszter a magyar csárdákat egy "emberléptékű világ élhető örökségének", a különleges találkozások helyszínének nevezte. Reményét fejezte ki, hogy a felújított tiszacsegei halászcsárda tovább erősíti a természeti és kulturális értékekben gazdag település turisztikai vonzerejét, a helyi gazdaságot.

Nagy Sándor, a halászcsárda tulajdonosa elmondta: a csárdát és a panziót teljeskörűen felújították. A Kisfaludy szálláshely-fejlesztési konstrukció keretében 31 millió forint támogatást nyertek el, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán pedig 14,5 millió forint támogatáshoz jutottak.

Banki hitel és saját forrás felhasználásával összesen 110 millió forintos beruházással korszerűsítették a csárdát és a panziót

- tette hozzá a tulajdonos.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a csegei halászcsárda és Tisza-part a környékbeli önkormányzatok közösségépítő programjainak is jeles helyszíne.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a turizmust a magyar gazdaság meghatározó ágazatának nevezte. Meggyőződése szerint a felújított tiszacsegei halászcsárda a térség gasztronómiai centruma lesz.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt mondta, minden olyan pályázati forrás jól hasznosul, amelyik mellé a vállalkozó is komoly anyagi forrást tesz.

A szálláshelyek korszerűsítése valós piaci igényeket elégít ki, Tiszacsege turisztikai vonzerejének növeléséhez pedig további lehetőséget jelent a vízi sportok fejlesztése, a későbbiekben pedig egy csónak- és kishajókikötő létesítése

- jegyezte meg Pajna Zoltán.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

halfogyasztás

halászcsárda