Kitárulhat a világ a magyar cégek előtt: ezt viszont meg kell lépniük

Nagy Boglárka   
  Megosztom
Kitárulhat a világ a magyar cégek előtt: ezt viszont meg kell lépniük

Több ezer kis- és középvállalkozás működik hazánkban, egy program segítségével a versenyképességüket és nemzetközi terjeszkedésüket próbálják javítani. Az Országos Vállalkozói Mentorprogram minden megyében elérhető, országos lefedettségű lehetőség. A szakmai mentoráláson túl a legnagyobb feladat a cégvezetők szemléletformálása. Talán kevesen tudják, de a kezdő vállalkozások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is mentorálja, ha az érintettek igényelik a segítséget.

Vállalkozóvá válni egyre egyszerűbb manapság, ha csak a formai oldalát nézzük, Ügyfélkapun keresztül már otthonról is elintézhetjük a hivatalos dolgokat. Az elektronikus közigazgatási ügyintézés lehetővé teszi, hogy pár kattintással egyéni vállalkozó lehessen szinte bárki. Ehhez természetesen jól át kell gondolni, hogy az adott vállalkozás mivel is szeretni foglalkozni, pénzügyi terveket készíteni, találni valamilyen piaci rést, hogy milyen terméket kínáljon a leendő ügyfelei számára. A kezdeti években - főleg, ha semmilyen segítséget nem kaptak korábban - az új vállalkozók nehezebben indíthatják be üzletüket, de akár évekkel is később is akadozhat a sikeresség.

Ezen próbál segíteni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innováció és Technológiai Minisztérium, valamin a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány közös programja. Az Országos Vállalkozói Mentorprogram egyedülálló lehetőséget biztosít a jelentkezők számára. A program a hazai mikro-, kis- és közepes vállalatoknak szól, céljuk, hogy minél nagyobb - elsősorban - gazdasági növekedést érjenek el az említett résztvevők.

A program mögött álló filozófia az nagyon egyszerű. Ma Magyarországon minden száz vállalkozásból 99 a mikro, kis és középvállalkozás kategóriájába tartozik és egyértelmű számok mutatják, hogy a nyugat-európai, hasonló kaliberű cégekkel összevetve alacsonyabb hatékonysággal működnek ezek a cégek. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaságnak a legnagyobb növekedési potenciálját jelentik. Rengeteg multinacionális, nemzetközi vállalat van jelen Magyarországon, akik viszont a világszínvonalat képviselik a hatékonyságban és gyakorlatilag gazdasági növekedést általuk elérni csak újabb beruházásokkal lehet. Ez egy nem egyszerű folyamat, viszont a kis és közepes vállalkozásokban van egy hatalmas potenciál, egyszerűen a hatékonyság növelésével. Ez a program, nagyon sokféle elemet használva és nagyon sokrétűen, egészen általános és egészen speciális támogatási formákkal ezt célozza

- közölte Mónus Levente, a vállalkozói program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei koordinátora.

A szakmai mentorálás és pénzügyi szemléletformálás sok esetben a női, fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozásokat érintik a leginkább. A 1990-es években ugyanis több ezer vállalkozás indult, amelyeket az úgynevezett Baby Boom generáció alapított. Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik 1940 és 1959 között születtek, harmincas-negyvenes éveiben indították vállalkozásukat, most pedig már elérik a nyugdíjas korosztályt.

A 2019 év elején indult lehetőség 3,3 milliárd forintos európai uniós támogatás keretéből működhet. A program célkitűzése mindenki javára válhat, tette hozzá Mónus Levente. Véleménye szerint a szemléletformálás a legnagyobb kihívás, ez egy hosszútávú folyamatot jelent, mivel az eddigi tapasztalatok alapján ezt a legnehezebb elérni a vállalkozások vezetőinél.

Ha megnézzük az elmúlt harminc év gazdasági történetét, akkor azt látjuk, hogy rengeteg kis vállalkozás vált közepes vállalkozássá, és a cégek is folyamatosan alakulnak, viszont az a legnehezebb számukra, hogy elsajátítsák azt a menedzsment tudást, amivel igazán hatékonnyá tudnak válni és tovább tudnak növekedni. Ez az a nagy probléma, ami ez a program különböző módokon segíteni szeretne

- mesélte a koordinátor.

A kkv-k száma több ezer Magyarországon és az elmúlt években csak nőtt a számuk. Bár a nagy részük termelékenysége javult az elmúlt 8-9 évben, növekedési ütem tovább nőhetne annak köszönhetően is, hogy jelentősen csökkent a kkv-k adóterhelése. Az ITM adataiból kiderül, 2010 és 2018 között a magyar kkv-k GDP növekedési üteme 24 százalék, a hozzáadott értékük növekedése 27 százalék, az export növekedésük pedig 45 százalékos volt. A kisebb vállalatoknál az viszont nagy problémát okoz, hogy mindössze a 10 százalékuk képzi a munkavállalóit.

A legnagyobb probléma véleményem szerint az a vállalatvezetési képességek és készségek hiánya. A kisvállalkozásként induló vállalkozásokat jellemzően szakemberek alakítják, olyan szakemberek, akik valamilyen területhez profi módon értenek és eljutottak arra a szintre, hogy szeretnének valami újat, valami önállót alkotni és megcsinálják a cégüket. Magát a terméket és a szolgáltatást azt profi módon tudják csinálni, viszont ahhoz, hogy egy vállalkozás sikeres legyen, ahhoz a vállalatvezetést kell ismerni. Az pedig egy teljesen más terület és ezt nagyon nehéz és rögöt út megtanulni, mert ez nem egy főiskolai vagy egyetemi tananyag, hanem maga az élet, ami ezt hozza. Az Országos Vállalkozói Mentorprogram azt célozza, hogy vezessük be azt a Nyugat-Európában - elsősorban az angolszász gazdasági hagyományon alapuló - nagyon népszerű gazdaságfejlesztési, vállalkozásirányítás-fejlesztési eszközt, a mentorálást, amit sokan a 21. század vállalkozás-oktatás eszközének tartanak. Itt arról van szó, hogy egy mentor személy vagy egy mentor cég - a program mind a két lehetőséget tartalmazza - a saját felhalmozott tudását és tapasztalatát adja át a mentoráltaknak, olyan cégeknek, akik még kevesebb tapasztalattal rendelkeznek az adott területen, ezzel segítve őket azzal, hogy jobb és versenyképesebb vállalkozást tudjanak létrehozni

- tette hozzá a Szabolcs megyei programkoordinátor.

A program országos lefedettségű, így minden megyében elérhető. Egy fontos alprogramja a külpiaci és beszállítói mentorálás, ami azért lett ez kiemelve, mert ezt gondolják ez a fejlődés egyik leghatékonyabb eszköze. Ezt azzal indokolják, hogy ha az adott cégnek van egy olyan szolgáltatása, amellyel a nemzetközi értéklánc tagjává válhat, tehát egy hazánkban működő nagyvállalat beszállítója lehet, akkor a tapasztalatok alapján, nemzetközi szintre is léphet az export tekintetében. Ebben szintén segítséget tud nyújtani az Országos Vállalkozói Mentorprogram.

A hazai kkv-k a versenyképességen túl a digitális felszereltség területén is lemaradásban vannak, a technológiák alkalmazásában jelentősen az európai átlag alatt teljesítenek. Ez azért is aggasztó, mert a digitalizáció ma már létkérdés, magánemberként mindenki jelen van az online térben, onnan informálódnak a hírekről, szórakoztató tartalmakat néznek és az interneten vásárolnak. Amíg a magánszférát átjárja a digitális világ, addig vállalkozóként korántsem használják ki a lehetőségeket.

A kkv-k maguk mögött hagyják a privát szférában már bevált okos eszközöket, a mindennapi életet megkönnyítő alkalmazásokat, a korszerű technológia kimarad a vállalatok életéből. A Modern Vállalkozások Programja ezekben a kérdésekben tud segíteni a cégek vezetőinek. A Program felméréseket végez, informatikai fejlesztéseket, megoldásokat javasol.

A vállalkozások visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatási forrásokat egyaránt igénybe vehetnek, utóbbi csoportba tartozik például a vállalkozói mentorprogram, a külpiacra lépés támogatás, a beszállító-fejlesztés és generációváltás segítése. Visszatérítendő támogatással például a technológiai korszerűsítéseket valósíthatják meg a kkv-k.

A kezdő vállalkozásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ingyenesen tájékoztatja az adókötelezettségekről, valamint azok teljesítéséről. 2018-tól pedig már a személyes kapcsolatfelvételre is lehetőség van, ez szintén egy mentorálást jelent, a NAV részéről. Ezt azért érdemes kihasználni a kezdő vállalkozóknak, mert ezzel megtanulhatják a helyes adózási gyakorlatot és elősegítik a jogkövető magatartást.

A kapcsolatfelvétel utáni hat hónapban tart a mentorálás, ebben kezdő egyéni vállalkozók, újonnan alakult cégbejegyzésre kötelezett szervezetek, bíróság által nyilvántartott civil szervezetek, valamint ügyvédi irodák és szabadalmi ügyvivő irodák vehetnek részt. A mentor program különböző fórumain olyan kérdésekre is választ kapnak, hogy milyen bevallásokat kell beadniuk, mi is az a pénzforgalmi számla vagy hogy milyen nyilvántartásokat kell vezetni a vállalkozóknak. Ezek segítségével hosszú távon elkerülhetőek a különböző büntetések és felszólítások is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kkv

vállalkozás

vállalkozásfejlesztés

országos vállalkozói mentorprogram