Itt a nagy bejelentés: ekkor kezdődik a BMW-gyár építése Debrecenben

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a nagy bejelentés: ekkor kezdődik a BMW-gyár építése Debrecenben

Február 13-án kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai: a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg.

A Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. tájékoztatása szerint a gyár helyszínéül szolgáló teljes, 400 hektáros területet az előkészítési munkálatokat követően áprilisban adják át a beruházónak. Zajlanak az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakításának munkálatai, amelynek keretében többek között két autópálya-leágazást, nagy kapacitású vasúti átrakót, kamionparkolót és új vonatmegállókat is létesítenek.

A január óta tartó előkészítő munka során többek között régészeti, lőszermentesítési és talajkiegyenlítési munkálatokat végeztek a BMW-gyárnak otthont adó Debrecen melletti Észak-nyugati Gazdasági Övezet 400 hektáros területén: 2,4 millió köbméter földet mozgattak meg és másfél kilométer dréncsövet fektettek le. Mára a munkálatok 80-90 százaléka elkészült, a teljes területet áprilisban adják át a német beruházónak.

Jól szemlélteti a beruházás méreteit, hogy míg Debrecen belvárosa 360 hektáron terül el, a város legnagyobb gyára pedig 40 hektáron, addig a BMW-gyárnak otthont adó Észak-nyugati Gazdasági Övezet 400 hektáros

- mondta Póser Zoltán, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője

Elmondta, hogy február 13-án kezdik el BMW-gyár cölöpözési munkálatait, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg, miközbe zajlik a környező ipari és közlekedési infrastruktúrák építése, amelynek keretében két új autópálya-leágazást építenek. Az északi, Józsa felőli leágazáson a gyár alapanyag ellátásának forgalma bonyolódik, a késztermék pedig nagyobbrészt a vasúti átrakónál távozik majd. A 354-es út végét meghosszabbítják a gyár bejáratáig, a 33-as utat pedig kétszer kétsávosítják.

A 108-as vasúti vonalat bevezetik a gyár déli széléhez, ahol egy nagy kapacitású vasúti átrakót építenek kezdetben két, majd a fejlesztés második ütemében négy iparvágánnyal. A vasúti átrakó másik oldalán egy kamionparkolót terveznek a város és a cég együttműködésében, továbbá hosszútávon plusz vasútmegállót építenének és villamosítanák a 108-as vasútvonalat, így megoldva a gyárban dolgozók közlekedését.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

bmw

bmw-gyár