Fontos logisztikai központ épül Kecskeméten: így bővül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

MTI   
  Megosztom
Fontos logisztikai központ épül Kecskeméten: így bővül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Elkészült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai és raktárközpontja Kecskeméten. A létesítményt kedden adták át. A raktárközpont annak az Európában egyedülálló pályázatnak a segítségével készült el, amelynek során a magyar karitatív szervezetek 37 településen 40 projektet valósíthattak meg 4,5 milliárd forint uniós támogatásból - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke.

A néhány hónapon belül befejeződő pályázat keretében a Karitatív Tanács hat nagyobb szervezete 650-650 millió forintot, míg három kisebb tagja 200-200 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre.

A pályázat célja az volt, hogy olyan raktárbázisok alakuljanak ki országszerte, ahonnan bármikor segíthetik mind a magyarországi elesetteket, mind a határon túli országokban bajba jutottakat

- mondta Soltész Miklós, majd kiemelte, a raktárbázisok mellett a karitatív szervezetek munkáját segítő kisebb irodaépületeket is kialakítottak, és eszközöket is beszereztek.

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program megvalósításáról a Magyarországon és a környező országokban pusztító árvizek után, illetve a vörösiszap-katasztrófát követően döntöttek, mivel kiderült, hogy a kialakult helyzetek kezeléséhez a karitatív szervezetek komolyabb szervezettségére és hátterük megerősítésére van szükség.

A magyar kormány a tervek szerint a megkezdett munka folytatásaként a következő uniós ciklusban további ötmilliárd forintot fordít a karitatív szervezetek hasonló programjainak megvalósításához. Így a beruházások mellett folytatódhatnának az eszközbeszerzések is

- emelte ki az államtitkár, aki arra emlékeztetett, hogy a Kecskeméten folyó tevékenység minta volt az országos hajléktalanellátás átalakításakor. Az egyik szempont ugyanis az volt, hogy az elesettek emberi méltóságát úgy kell visszaadni, hogy a segítésük és támogatásuk mellett legyen elvárás a közösségért és a saját magukért folytatott tevékenység. A kitörés lehetőségét kell ugyanis megteremteni.

Kecskemét nagy szerepet vállalt abban, hogy a szolgálat gyökeret verjen Magyarországon. A segélyszervezet nevet azért cserélték szeretetszolgálatra, mert arra gondoltak, hogy annyi segély nincs a világon, amennyire szükség van, de a szeretet sosem fogy el, mindössze olyan emberi szívek kellenek hozzá, amelyek az ember méltóságát Istenre hivatkozva minden elé helyezik. A szervezet tagjai olyan embereket vesznek körül szeretettel, akiknek valamiképpen vissza kell adni az emberi méltóságát

- fogalmazott Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

A Kecskeméten elkészült új raktár a jövőben ellátja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiójának raktározási feladatait, valamint logisztikai központként összeköti a régió intézményei, önkéntes csoportjai, valamint a régióközpont közötti adományozási folyamatokat. A beruházás mintegy 93 millió forintból valósult meg.

Az épületben bútorok, gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek, élelmiszerek és fagyasztott áruk tárolására alkalmas raktárrészeket alakítottak ki, de emellett önkéntesek munkavégzésére szolgáló válogató- és szerelőműhelyek, illetve szociális helyiségek is helyet kaptak.

Az elmúlt évben a szeretetszolgálat dél-alföldi régiója mintegy 78 millió forint értékben gyűjtött és továbbított rászorulók részére élelmiszereket, ruhaneműt, bútort és gyógyszereket. A jövőben az ehhez hasonló adományok fogadását és elosztását a kecskeméti logisztikai és raktárközpont munkatársai végzik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

magyar máltai szeretetszolgálat

logisztika

központ

logisztikai központ