Hatalmas probléma a Balatonon: duplájára nőtt a kiirtott nádasok területe

MTI   
  Megosztom
Hatalmas probléma a Balatonon: duplájára nőtt a kiirtott nádasok területe

Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.

Az új légi fotók elemzései alapján Pomogyi Piroska, a balatoni nádas-felméréseket több évtizede végző hidrobiológus a Balatoni Szövetség (BSz) szerdai balatonfenyvesi elnökségi ülésén felhívta a balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetőinek a figyelmét arra, hogy a megbontott, megrongált nádas minősége romlik, erodálódik, és "ha nem lesz nád, végül Balaton sem lesz".

A tó mintegy 1200 hektárnyi nádasának a vízminőség és a partvédelem mellett jelentős a szerepe a vízi élővilág megőrzése miatt is

- hangsúlyozta a szakember, aki hozzátette, a 2019 augusztusi fotók alapján 7,5 hektárnyi nádast irtottak ki a négy évvel korábbi állapothoz képest. Több mint egy-egy hektárnyi nádas tűnt el Balatonakali, Balatonföldvár és Szántód határa, valamint Fonyód partjairól, és ezer négyzetméternél nagyobb területről pusztították ki a növényt Balatonfenyves, Balatonalmádi, Keszthely, Balatonmáriafürdő, Gyenesdiás, Badacsonytomaj, Szárszó, Zamárdi, Siófok, Balatongyörök, Balatonudvari és Badacsonytördemic térségében is.

A balatoni nádasokat jelentősen károsítják az illegális stégek, bejárók, feltöltések is, amelyekből már öt éve is 1700-at számláltak - a friss összesítés erről még csak részben készült el

- tette hozzá Pomogyi Piroska, aki példaként Balatongyörök légi fotóin mutatta be, hogy a 6 kilométeres partszakasszal rendelkező település előtti nádasokban már négy éve is 91 illegális stég, bejáró, feltöltés látszott, amelyek száma 2019-re 36-tal nőtt. A szakember javasolta, hogy a tóparti települések webkamerák segítségével, tanösvények létesítésével, tájékoztató táblákkal hívják fel a figyelmet a nádasok fontosságára. Hozzátette, a helyben élőknek és az üdülőknek is érezniük, tudniuk kell, hogy az ő felelőségük is a balatoni nádas megvédése, és ha kell, tegyenek feljelentést.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

nádas