Tovább dübörögnek a fejlesztések: rengeteg projekt zajlik Debrecenben

MTI   
  Megosztom
Tovább dübörögnek a fejlesztések: rengeteg projekt zajlik Debrecenben

A fejlődés, a stabilitás és a biztonság költségvetésének nevezte Debrecen polgármestere a város idei tervezett büdzséjét csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A költségvetés mérlegfőösszege 160,9 milliárd forint, ebből 20 milliárd helyi adóbevétel. Beruházásra 78,2 milliárd forintot terveznek költeni

- közölte Papp László a debreceni eseményen, majd hozzátette, a költségvetés egyensúlyban van, nincs hiány. Ugyanakkor 2,5 milliárd forint hitelkeretet nyitnak meg, amelyet csak szükség esetén használnak fel a fejlesztések finanszírozására.

Emlékeztetett arra, hogy az északnyugati gazdasági övezet kialakítására korábban megnyitott 44 milliárd forintos hitelkeretből eddig 38 milliárdot használtak fel, de a korábbi és az idei 32,5 milliárdos törlesztéssel - amit a betelepülő cégektől kap a város - a hitelkeret gyakorlatilag kiegyenlítődik, mindössze egymilliárdra csökken.

A 2020-as költségvetés garantálja, hogy Debrecen az idén is az ország legdinamikusabban fejlődő városa legyen

- tette hozzá a polgármester, majd közölte, a város 2017 óta jól meghatározott stratégia mentén fejlődik, több mint 200 hektár ipari területet alakítottak ki, amelynek 70 százaléka már gazdára talált. Folytatódik az átfogó közlekedésfejlesztési program, miközben Debrecen a legnagyobb oktatásfejlesztési programot valósítja meg városi, egyetemi és kormányzati forrásból - sorolta a polgármester.

Ismertetése szerint a városközpont fejlesztésére 7,2 milliárd, a lakótelepekre 7,25 milliárd, a kertségi beruházásokra 5,3 milliárd, közlekedésfejlesztésre 7,6 milliárd, oktatásra 5,5 milliárd forint saját forrást költenek az idén.

Kulturális fejlesztésekre, az intézmények működtetésére és programokra 16,3 milliárd jut, ebből 10,2 milliárdot színházfelújításra fordítanak

- emelte ki a város vezetője.

A városközponti fejlesztések közül megemlítette a városháza mögötti Dósa Nádor tér, továbbá a Petőfi tér felújítását. Ez a beruházás később illeszthető lesz a következő európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósuló főpályaudvari fejlesztéshez, amelynek a tanulmánytervére még az idén pályázatot hirdetnek.

Azt a korábbi tervet elvetették, amely szerint a föld alatt vezetett volna a 4-es főút Nagyállomás előtti szakasza és a földfelszín alatt alakították volna ki a buszpályaudvart

- mondta a polgármester.

Papp László felsorolása szerint az idén is folytatódik az orvosi rendelők felújítása, a bölcsőde- és óvodaépítési, valamint az iskolakorszerűsítési program, megkezdődik a szociális intézmények korszerűsítése, májusban pedig a Nagyerdőn megnyitja kapuit a teljesen átalakított strandfürdő.

A beruházások részleteit az elkövetkező napokban a város alpolgármesterei ismertetik sajtótájékoztatókon. A büdzséről február 13-án szavaz a város közgyűlése

- tette hozzá Papp László.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

fejlesztés

fejlesztések

beruházás

beruházások