Drasztikusan csökkenhet a közmunkások száma: itt vannak a részletek az új programról

Népszava   
  Megosztom
Drasztikusan csökkenhet a közmunkások száma: itt vannak a részletek az új programról

Március elsejével indul a 2020-as közmunkaprogram, melyre az idén 140 milliárd forintot szán a kormány. Ez az összeg 40 milliárddal kevesebb, mint tavaly, a 2016-os csúcsnak – akkor 340 milliárdot költöttek erre a célra – pedig mindössze 41 százaléka. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy míg négy éve 200 ezren dolgozhattak közmunkásként, addig az idén már csak alig százezren - írja a Népszava.

A Belügyminisztérium (BM) a közmunkáskeret újabb csökkentését azzal magyarázta a portálnak, hogy a közfoglalkoztatás szerepe, céljai átalakultak az elmúlt évek gazdasági konjunktúrája következtében. Elsődleges cél lett a közfoglalkoztatottak minél hatékonyabb visszavezetése a nyílt munkaerőpiacra.

Mint mondták, a közmunkások kevesebb, mint ötöde tudott elhelyezkedni piaci állásban a statisztika alapján. Továbbá csak minden nyolcadik-kilencedik közmunkás tudott átlépni a munkaerőpiacra a gazdaságilag hátrányos helyzetű vidékeken. Mindemellett a szakemberek úgy gondolják, hogyvan egy nagyjából százezer fős réteg, melynek soha nem is lesz erre esélye. Idén viszont tovább szigorodtak a feltételek, vagyis szűkült a közmunkaprogramba bevonhatók köre.

Szakmunkás végzettséggel például már nem is lehet valaki közmunkás. Csak úgy kerülhet a programba, ha a munkaügyi központ három helyre kiközvetítette, sehol sem alkalmazták, erről papírja van, s külön engedélyt kérünk a Belügyminisztériumtól

- mondta Varga András, a somogyi Várda polgármestere.

Vannak olyan falvak, ahol nem lehet lecsökkenteni a közmunkások létszámát, mert akkor éhen halnak az emberek

- mondta Vécsi István, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse polgármestere, a Közmunkás Szakszervezet elnöke. Majd hozzátette kétszáz közmunkás dogozik a közel kétezer fős településen, zömük az elsődleges munkaerőpiacon nem, vagy csak nagy nehézségek árán állná meg a helyét. Ahogy a polgármester mondja, a környékbeli üzemekben próbálnak meg elhelyezkedni az emberek, de sokan egészségügyi vagy szociális okokból erre képtelenek, számukra a közmunka jelentheti a megoldást.

Két éve 27, tavaly 14 közmunkásunk volt, az idén kilencre kapunk támogatást. A korábbi létszám alapján szerződésünk van a Podravkával uborkatermesztésre, és a Nemzeti Földalapkezelőtől is kaptunk több mint hat hektár földet. Ennyi embernek viszont ez túl sok feladat, arról nem beszélve, hogy korábban a MÁV-tól és a közúttól is átvettünk területeket gondozásra, amit szintén nem tudunk mostantól ellátni. Már ott tartunk, hogy elképzelhető, a település-fenntartást ki kell adnunk vállalkozónak, ami persze megterheli a költségvetést

- tette hozzá Varga András.

A szintén somogyi Mezőcsokonya is 9 közmunkásra kap szerződést, a tavalyi 15 helyett. Itt az elmúlt években az önkormányzat hűtőházat épített és 3000 négyzetméter fóliasátrat telepített a program segítségével.

Nem tudom, hogy a mostani létszámmal fenn tudjuk-e tartani. Lehet, fel kell ajánlanunk hasznosításra, próbálkozunk a nyugdíjasklub bevonásával, de az is előfordulhat, hogy bérbe adjuk magáncélra

- mondta Sudár Zoltán, Mezőcsokonya polgármestere.

Az elmúlt évek programjaiban létrehozott termelőkapacitások megőrzéséhez, a termelés hatékony fenntartásához szükséges forrást továbbra is biztosítjuk

- emelte ki a Belügyminisztérium, majd kiemelték, a tavaly elindított gazdaságélénkítő program legfőbb célkitűzése, hogy a közfoglalkoztatás alapjain létrehozott kapacitásokra építve, azokat esetlegesen fejlesztve, immár nyílt piaci munkahelyek jöjjenek létre az ország hátrányos helyzetű térségeiben. Hangsúlyozták továbbá, hogy a cél, hogy aki képes és akar dolgozni, az legalább a közfoglalkoztatás keretében meg tudja ezt tenni, nem fordulhat elő, hogy valaki forráshiány miatt nem tud bekerülni a közfoglalkoztatás rendszerébe.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

közmunka

közmunka program

munka