Fontos döntések a Balatonról: negyvennégy településsel egyeztetnek

MTI   
  Megosztom
Fontos döntések a Balatonról: negyvennégy településsel egyeztetnek

Hamarosan megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel az új vízparti tervekről. A Balatoni Fejlesztési Tanács ülésén többek között egyhangúlag elfogadták a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégiáját, de szóba került a balatoni biciklikörút állapota is.

A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről. Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára kiemelte, az új területrendezési törvény szerint - amely alapján készülnek a helyi tervek is - nem változhat a Balaton védettségi szintje, és nem változhatnak a megszerzett jogok, tulajdonjogok.

Hozzátette, a lehetőségekhez képest elsődleges szempont a Balaton megközelíthetőségének biztosítása, a parti részek "zölden megtartása". A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elsőfokú építési hatóságok március 1-jével mindenhol átkerülnek a kormányhivatalokhoz. Ezt követően kerülhet sor egy balatoni főépítész kinevezésére.

A Balatoni Fejlesztési Tanács ülésén egyhangúlag elfogadták a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégiáját. Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója ismertette: ennek célja, hogy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára és a megyei klímastratégiákra épülve összegezze és meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik a balatoni térség aktív szerepvállalását a klímaváltozás csökkentése, illetve az ahhoz való alkalmazkodás területén.

Bóka István, a BFT elnöke elmondta, évek óta változatlan, 220 millió forint fejlesztési forrás áll a tanács rendelkezésére, amelyből népszerű, a helyi igényeket figyelembe vevő pályázatokat írnak ki. Beszámolt arról, hogy a keret megemeléséért az illetékes miniszterhez fordult. Az elnök javaslatai között szerepelt, hogy a reklám-kihelyezések ügyében, illetve a településképi szabályozásban nagyobb beleszólási jogot kapjanak az önkormányzatok, polgármesterek.

A tanácskozáson módosították a Balaton Kiemelt Térség hosszú távú fejlesztési koncepcióját (2014-2030), amelyre az elmúlt évek során megváltozott körülmények miatt volt szükség. A módosítás szerint a korábbiaknál hangsúlyosabban jelenik meg a koncepcióban egyebek közt a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás, a népességmegtartó képesség növelése, valamint a régión belüli társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek enyhítése. A módosítási tervek társadalmi egyeztetése hamarosan megkezdődik.

A tanácskozáson Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy a balatoni biciklikörúton végrehajtott út- és szolgáltatás fejlesztések nem elégségesek.

Turisztikailag értelmezhetetlen, hogy a Balaton jelenleg nem körbebiciklizhető, miközben a kerékpáros-turizmus meghatározó szerepet tölt be a balatoni szezon nyolchónapossá tételében

- fogalmazott.

Becsléseik szerint mintegy 8 milliárd forintra lenne szükség a hiányzó fejlesztések pótlására.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

balaton

települések

fejlesztés