Hatalmas fejlesztés veszi kezdetét: rengeteg dolog újul meg Zalaegerszegen

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fejlesztés veszi kezdetét: rengeteg dolog újul meg Zalaegerszegen

Vízi közmű fejlesztésére szánt forrásokról, utak fejlesztéséről, a Gébárti-tó szabadidős célú beruházásairól, illetve két új szobor állításáról is döntött csütörtökön Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere.

Balaicz Zoltán a közgyűlési döntések között említette egyebek mellett, hogy a város idén 270 millió forintot fordít az ivóvízrendszer, 469 milliót pedig a szennyvízhálózat fejlesztésére és karbantartására, a Zalavíz Zrt. pedig pályázati forrásból 27,5 millió forintot használhat fel több utcát érintő fejlesztési, rekonstrukciós feladatokra.

A Modern városok program keretében a Göcseji Múzeum közelében 99 férőhelyes új parkoló épül, a 9,5 milliárd forintos beruházással zajló uszoda- és strandépítés részeként pedig áprilisban megnyitják - a további építkezések lezárultáig - ideiglenesen befedett új kültéri medencét. A települési operatív programból megvalósuló új sport- és rendezvénycsarnok tervezésének közbeszerzése nemrég lezárult, a hat jelentkezőből májusra választják ki a nyertes tervezőt

- ismertette a polgármester.

Korábbi források átcsoportosítása miatt 768 millió forintos kerete van a városnak arra, hogy közlekedési fejlesztéseket valósítson meg, ezek között szerepel az egyik legjelentősebb utca, a Kosztolányi kétirányúsítása, illetve a Balatoni úton két körforgalom kétsávossá tétele a közlekedési gondok megoldására. A szabadidőközpontként ismert Gébárti-tó eddigi, 724 milliós forintos fejlesztései mellett újabb, mintegy 300 millió forintos forrásból a zöldfelület, a közművek és a játszóelemek bővítését végzik el

- részletezte Balaicz Zoltán, aki kitért arra is, hogy tavaly 37 eredményes közbeszerzési eljárás zárásaként kötött szerződést a város. A nyertesek 84 százaléka - ez összesen 21 céget jelent - zalai, zalaegerszegi vállalkozás.

A polgármester említést tett arra is, hogy a közgyűlés döntése értelmében Béres János szobrászművész alkotásaként 16 millió forintos költséggel II. Rákóczi Ferencnek emelnek emlékművet a zalai megyeszékhelyen. Darabos Géza és a Reneszánsz Kőfaragó Kft. tervei alapján, 18 millió forintos összegből pedig a magyarság szabadságküzdelmei előtt tisztelgő emlékművet és országzászlót állítanak az egykori felszabadulási emlékmű helyén.

Balaicz Zoltán jelezte továbbá, hogy a Göcseji Múzeum igazgatója, Kaján Imre 2020 nyarán nyugdíjba vonul, így az éppen jelentős bővítés alatt álló intézmény vezetői posztjára pályázatot írnak ki.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zalaegerszeg

zala megye

felújítás

korszerűsítés