Orbán Viktor bejelentette, március 16-tól bezárják a hazai iskolákat

HelloVidék   
  Megosztom
Orbán Viktor bejelentette, március 16-tól bezárják a hazai iskolákat

Pénteken 21:15 órakor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tett bejelentést, mely szerint hétfőtől távoktatásban tanulnak a diákok és megtiltják az Izraelből való beutazást. Beszédében kitért arra is, hogyan áll jelenleg a hogyan állunk a védekezési eszközökkel.

Ahogy a miniszterelnök mondta, a mai nap folyamán tíz akciócsoportot hozott létre:

  • Oktatási akciócsoport
  • A létfontosságú vállalatok biztonságáért feleleős akció
  • Nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport
  • Kommunikációért felelős akciócsoport
  • Rendkívüli jogrendért felelős akciócsoport
  • Pénzügyi akciócsoport
  • Gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport
  • Koronavírus kutatócsoport
  • Határellenőrzési akciócsoport
  • Valamint elindult egy járványügyi mobil konténerház megépítése is

Mindezekre azért volt szükség, mert mint a miniszterelnök mondta, arra számítanak, hogy a gazdaság hamarosan leáll. A kutatócsoport felállításáról annyit mondott, hogy ennek a csapatnak jelenleg az a feladata, hogy megpróbáljon gyógyszert, vakcinát fejleszteni.

Röviden szólt arról is, hogy hogyan állunk a védekezési eszközökkel. Erről a következőket mondta:

  • Laborkapacitást illetően több ezer mintavételhez elegendő kapacitásunk van.
  • 22 millió pár kesztyű áll rendelkezésre
  • 1,2 miliónyi sebészi maszk, amiket műtéteknél használnak
  • további 1 millió műtéti maszk is érkezik
  • 2000 lélegeztetőgép
  • altatógépből szintén 2000
  • Emellett további gépek beszerzése is folyamatban van

További intézkedésekről is szólt Orbán Viktor. Mint mondta, Izraelből sem lehet külföldieknek belépni Magyarország területére. Akik innen térnek haza, nekik 2 hetes vesztegzárat kell vállalniuk.

Okatás ügyben az akciócsoport megfogalmazta első javaslatait, erről a következő napokban rendelet formájában is olvashatjuk őket. Legfontosabb tényként közölte, hogy tantermen kívüli digitális munkarend lép érvénybe március 16-tól. A tanulók nem látogathatják az intézeteket. A tanárok digitális eszközökkel taníthatnak. Az igazgatóknak viszont kötelező bemenni az iskolákba.

További fontos kérésként kiemelte:

A gyermekekre ne a nagyszülők vigyázzanak! A helyzet úgy áll, hogy a koronavírus az ő számukra életveszélyes lehet! Vigyázzunk szüleinkre, nagyszüleinkre!

- hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

orbán viktor

bejelentés