Koronavírus: rengetegen jelezték már a bankoknak, hogy tovább fizetik a hiteleiket

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: rengetegen jelezték már a bankoknak, hogy tovább fizetik a hiteleiket

A Takarékbank, az Erste, a Raiffeisen, a K&H, az OTP és a CIB szerint sok ügyfelük jelezte, hogy kilépne a fizetési moratórium hatálya alól, amit március 18-án jelentettek be.

A bankok közel százezer ügyfele továbbra is törleszti a hiteleit, a megkeresések folyamatosan érkeznek a pénzintézetekhez a hitelekre vonatkozó, március 18-án bejelentett fizetési moratóriummal kapcsolatban, közölte a Takarékbank, az Erste és a Raiffeisen.

A Takarékbanknál március 26. óta lehet jelezni, ha valaki továbbra is törlesztené hitelét. Ekkor tájékoztatták az ügyfeleket a nyilatkozattételi lehetőségről és módokról. Másnap, pénteken több mint ezer kérelmet fogadott telefonon és e-mailen az ügyfélszolgálat. A hétvégén nem volt erős forgalom, hétfő óta viszont újra hatalmas az érdeklődés, szerda este hat óráig 18 600-an nyilatkoztak arról, hogy tovább törlesztik hiteleiket. Eddig túlnyomórészt lakossági ügyfelek jelezték törlesztési szándékukat. A megnövekedett forgalom miatt a Takarékbank külső ügyfélszolgálati szolgáltatótól is igénybe vesz kollégákat, a beérkező igényeket folyamatosan dolgozzák fel.

A Raiffeisen Bank arról tájékoztatott, hogy folyamatosak az ügyfélmegkeresések, már több ezer ügyfél jelezte, hogy szeretne kilépni a fizetési moratórium hatálya alól. A lakáshitelek és a személyi kölcsönök további fizetési szándéka a legjellemzőbb.

Az Erste Bank jelezte, hogy a különféle hiteltermékek esetében a különböző banki csatornákon eltérő időpontokban indult a nyilatkozattételi lehetőség a törlesztési moratórium adta jogról való lemondásról. Várhatóan egy-másfél hét múlva állnak majd rendelkezésre reprezentatív adatok a nyilatkozók számáról, arányáról.

A K&H Banknak csütörtökig több mint 40 ezer lakossági ügyfele döntött úgy, hogy nem kíván élni az év végéig szóló törlesztési moratórium lehetőségével, vagyis az eredeti szerződésük értelmében tovább fizetik hiteltörlesztéseiket.

Az OTP Bank ügyfelei közvetlenül a moratórium bejelentését követően, és azóta is sokan folyamatosan jelzik, hogy ezentúl is fizetni szeretnék hiteleiket. A nyilatkozatok feldolgozási ideje több nap is lehet.

Már több mint 12 ezer ügyfél jelezte a CIB Banknál, hogy nem szeretne élni a hiteltörlesztési moratóriummal, és a számuk folyamatosan nő. A bank jelenleg is azon dolgozik, hogy a törlesztési moratóriumot a jogszabálynak mindenben megfelelve biztosítsa. Azokat a terheléseket, melyek a rendszerek átállása alatt esetlegesen tévesen beszedésre kerülnek, visszautalják.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

hiteltörlesztés

hiteltörlesztési moratórium