Ismét beindult a termelés: két műszakban folyik a gyártás a fehérvári üzemben

MTI   
  Megosztom
Ismét beindult a termelés: két műszakban folyik a gyártás a fehérvári üzemben

Két műszakban termel keddtől a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme miután a múlt héten újraindította a termelést a japán gépjárműalkatrész-gyártó.

Szincsák Attila kereskedelmi és pénzügyi igazgató kedden az MTI megkeresésére elmondta, hogy ezen a héten a múlt heti munkavállalói létszám duplája, mintegy 1500 ember dolgozik, a többiek munkanapját a 12 havi munkaidőkereten belül áthelyezte a munkáltató. Jelezte, hogy a munkavállalókat "forgatják", így akik az előző héten dolgoztak, most pihenőnapon vannak.

Megemlítette, hogy a helyzet még mindig nem ideális, ugyanakkor határozottan jobb, mint korábban, mert a nyugat-európai autógyárak is "ébredeznek", bár ez egyelőre a rendelésállományukon nem látszik, feltehetően azért, mert a cégek beraktároztak alkatrészekből.

A Denso március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt tíz munkanapra leáll a székesfehérvári gyár, és a nyárra tervezett leállást hozza előre, ez alatt a munkavállalók bért kapnak, szabadságon lesznek. A március 21-től április 5-éig tartó leállást követően a limitált termelés április 6-án indult el.

A dolgozók szigorú előírások mellett végzik tevékenységüket: maszkban, kesztyűben, védőtávolságok betartásával dolgoznak, az ebédet pedig dobozban kapják.

A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

denso

fehérvár

koronavírus

koronavírus-járvány

üzem

gyár

gyártás