Nehéz helyzetbe kerülhet az építőipar: egyre kevesebb megrendelés érkezik

MTI   
  Megosztom
Nehéz helyzetbe kerülhet az építőipar: egyre kevesebb megrendelés érkezik

Csökken az építőipar rendelésállománya, az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet az ágazat, ha nem érkeznek újabb megrendelések - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva, azonban a március közepétől tartó időszakot nézve egyértelműen csökkentek a megrendelések

- tette hozzá.

Szavai szerint jellemzőek az elbizonytalanodások az új munkák előkészítésénél, az előkészített munkákat a magánmegrendelők egyelőre nem indítják el, és sok állami közbeszerzésnél is tolódik az eredményhirdetés.

Az ÉVOSZ elnök kitért a járványhelyzet okozta visszaesés orvosolására bejelentett, rozsdaövezetben felépülő új lakásoknál alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos áfára is. Mint mondta, egy ilyen területen történő építkezéshez szükséges dokumentumok beszerzése akár két év is lehet, így arra kérik a kormányt, hogy vezessen be gyorsított eljárási rendet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

építőipar

építési vállalkozók országos szakszövetsége

koji lászló