Veszélyben a méhészek: nagyot eshet az ágazat

HelloVidék   
  Megosztom
Veszélyben a méhészek: nagyot eshet az ágazat

Nemcsak a gyümölcstermelőknek, hanem a méhészeknek is jelentős kárt okozott a fagyos tavasz, amely jelentős részét elvehette az éves méztermésnek - írja a baon.hu.

A portál szerint nemcsak a gyümölcstermelőknek, hanem a méhészeknek is jelentős kárt okozott a fagyos tavasz. A károkról Huszka Zsoltot a kiskunfélegyházi méhészklub vezetőjét kérdezték, aki elmondta, hogy a fagy jelentős részét elvehette az éves méztermésnek.

A méhészek bevételének nagyrészét a népszerű akácméz teszi ki, viszont az előzetes becskések szerint több mint 80 százalékos az elfagyás az akácosokban - mondta a portálnak Huszka Zsolt, majd hozzáfűzte, hogy a károk akkor derülnek ki valójában, amikor hordóba kerül a méz.

A fagykárok mellett azonban a szakember szerint más problémák is nehezíthetik a méhészek munkáját. Például az alacsony napraforgó-felvásárlási ár, ami miatt kevesebb napraforgót vetettek a gazdák, így gyérebb lesz a virágzás is. Az aszály is bajt jelenthet, hiszen a csapadékhiány miatt a repce nagyon visszafogottan mézel. Huszka Zsolt szerint a méhészeknek a méhpusztulással is számolniuk kell. A méh és egyéb porzó rovarok pusztulásának számos oka lehet.

A vegyszeres növényvédelem, a betegségek, a klímaváltozás, vagyis az időjárás szélsőséges kilengései nagyban befolyásolják a méhek elhullását. Attól azonban még messze vagyunk, hogy kézzel kelljen beporozni a növényeket, mint Kínában. Már csak azért is, mert európai viszonylatban hazánkban a legnagyobb a méhsűrűség

fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy ez azt is jelenti, hogy túlzsúfoltak a méhlegelők, ami viszont nem előnyös az ágazatra nézve, mert a zsúfoltság elősegíti a méhbetegségek terjedését, a hozam csökkenését, valamint a szakma felhígulását is. A szakember szerint a nehézségek ellenére sem lesz jelentős a mézáremelkedés. A méz nem alapvető élelmiszer, luxusterméknek számít és ha az embereknek meg kell húzni a határt a kiadások terén, akkor valószínűleg inkább az ilyen termékekről mond le. Huszka Zsolt elmondta, hogy a koronavírus-járvány kapcsán is a fogyasztás visszaesését tapasztalhatták, ezért fontos felhívni a figyeltem arra, hogy mennyire fontos gazdasági és környezetvédelmi szerepe van a helyi termékek tudatos vásárlásának, fogyasztásának.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

méhész

méhészet

méz