Van pénz lóvéra: őrületes fejlesztésbe kezdtek ezen a 12 csongrádi településen

MTI   
  Megosztom
Van pénz lóvéra: őrületes fejlesztésbe kezdtek ezen a 12 csongrádi településen

Másfél milliárd forintból indulnak beruházások tizenkét Csongrád megyei településen, a fejlesztések zöme az önkormányzatok vízrendezési, csapadékvíz-elvezetési feladatainak megoldását szolgálja, de van köztük turisztikai célú projekt és bölcsődeépítés is - tájékoztatta a megyei önkormányzat.

Gémes László, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program megyei szintű koordinálásáért felelős közgyűlési elnöke közölte, a 2014-2020-as, most záródó fejlesztési ciklus ideje alatt több mint 35 milliárd forintnyi forrás érkezett Csongrád megyébe, amely 58 település csaknem 260 beruházásának megvalósítását segítette.

A legutóbb támogatott 12 pályázaton kívül van még néhány idén benyújtott, amely elbírálás alatt áll. Ezzel egy időben a Csongrád Megyei Önkormányzat már megkezdte a felkészülést következő, 2021-2027-es támogatási ciklusra.

Bordányban mintegy 250 millió forintból alakítják ki az Ős-Bordány régészeti parkot. Látogatóközpont is épül, ahol a honfoglalás előtti szarmata népcsoport életéről szóló audiovizuális és interaktív foglalkozásokkal várják majd az érdeklődőket.

Deszken 208 millió forintból már az ősszel elkezdődhet a régóta hiányzó bölcsőde építése. Ópusztaszeren szintén a bölcsődei ellátást fejlesztik, a most elnyert, csaknem 70 millió forintból. Makó önkormányzata 50 millió forintot nyert hasonló célra: egy új foglalkoztató helyiséget alakítanak ki a Kálvin téri bölcsőde épületében.

Balástyán több mint 96 millió forintból építik meg a már meglévő belvízvédelmi rendszerhez kapcsolódó Balástya-Győriszéki záportározót. Földeákon 25 millió forintból fognak gondoskodni arról, hogy a település fejlessze a belvízcsatornáit és elvezető rendszerét. Újszentivánon, Székkutason, Magyarcsanádon, Zsombón és Üllésen 200-200, Öttömösön 50 millió forintot fognak költeni a csapadék- és belvízelvezető csatornák bővítésére.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fejlesztés

beruházások

beruházás

csongrád

csongrád megye

település

településfejlesztés